Kevin De Bruyne már megszokta, hogy általában védekező felfogásban játszanak az ellenfelek a Manchester City ellen, de az Atlético Madrid ultradefenzív taktikája még a belgát is meglepte.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Manchester City az Atlético Madridot. Az első félidő gyakorlatilag arról szólt, hogy az Atlético 11 emberrel beállt a kapuja elé, a City játékosai pedig eközben passzolgattak. A második félidő már eseménydúsabb volt, Guardiola többek között becserélte azt a Phil Fodent, akinek a villanása után szerezte meg De Bruyne a meccs egyetlen gólját. Simeone is változtatott, támadóbb volt az Atleti, de így is nulla lövéssel hozta le a meccset a spanyol csapat.

A City gólja:

A meccs után a gólszerző De Bruyne nyilatkozott az Atlético taktikájáról:

„Sokszor megtörténik ellenünk, hogy az ellenfelek nagyon védekezően játszanak, de most először láttam olyat, hogy egy csapat az első félidőben 5–5-ös felállásban lépett pályára, csatár nélkül.”

A belga azt is elmondta, hogy jól játszott a City, mert nyugodt maradt és nem adott esélyt az Atléticónak, összességében szerinte csapatként jól kezelték a madridiak ultradefenzív játékát.

Az Atlético védekezése egyébként így nézett ki az első félidőben:

A visszavágót jövő héten játsszák Madridban.

A tegnapi nap másik meccsén:

A Liverpoolnak egy félidő foci is elég volt a lisszaboni győzelemhez

Ahogy az várható volt, a Liverpoolnak nem kell összetörnie magát a Bajnokok Ligája-elődöntőhöz.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés