Sokkoló részleteket osztott meg gyermekkoráról Dele Alli.

A Tottenham és az angol válogatott korábbi játékosának az elmúlt néhány szezonja katasztrofálisan sikerült, meg sem tudta közelíteni azt a teljesítményt, amire képes volt 5-6 évvel ezelőtt. Most egy interjúban a szenvedélybetegségéről és a gyermekkoráról beszélt.

„Hatéves voltam, amikor anyám barátja molesztált. Anyám alkoholista volt. Afrikába küldtek, hogy fegyelmet tanuljak, majd vissza. Hétévesen kezdtem cigizni, nyolcéves voltam, amikor drogot kezdtem árulni. Egy idősebb személy azt mondta, hogy egy gyermeket úgysem kapnak el, így egy labdával járkáltam, közben nálam volt a drog.

Tizenegy voltam, amikor egy srác a szomszéd lakótelepről lelógatott egy hídról. Egy évvel később örökbe fogadtak. Egy csodálatos családhoz kerültem, nem kívánhattam volna jobb embereket. Fantasztikusak voltak, rengeteget segítettek nekem”

mondta Alli a Garry Nevile-nek adott interjújában.

Kitért az elmúlt néhány évére is:

„Az altatók rabja lettem, és valószínűleg nem csak én vagyok így, több emberrel előfordulhat a futballvilágban.

Most jött el az ideje, hogy beszéljek róla. Nehéz erről beszélni, mert friss dolog, sokáig féltem megnyílni. Mentálisan mélyen voltam. Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek egy rehabilitációs intézménybe, amely függőséggel és traumák feldolgozásával foglalkozik”

– vallotta be a 27 éves játékos. Aki nyáron egy hathetes kezelésen vett részt az Egyesült Államokban.

Elmondta, hogy az altatókat nem azért szedte, hogy jobban tudjon aludni, sokszor – amikor nem volt meccse – már délelőtt bevette a tablettákat, így próbálta átvészelni a napokat.

Arról is mesélt, hogy imádja a futballt, megmentette az életét, de futballistának lenni sem annyira egyszerű, mint ahogy azt az emberek gondolják. Sok pénze van a játékosoknak, bármit megvehetnek, de szerinte mentálisan rengeteg akadállyal kell megküzdeniük.

A 37-szeres angol válogatott Alli az előző szezont a Besiktasban töltötte kölcsönben, most visszatért csapatához az Evertonhoz, még egy évig van szerződése a liverpooliakkal.

Ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, ingyenesen hívhatod a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot! 

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy német edző lesz Anglia szövetségi kapitánya

Három generáció a válogatottban, újabb Maldini lépett pályára az olasz nemzeti csapatban

Rossi a bosnyákok elleni győzelem után is panaszkodott, szerinte Magyarországon mindig félig üres a pohár

További cikkeink a témában