Poszttársa válogatottból való visszavonulásáról beszélt Dibusz Dénes.

A magyar válogatott korábbi csapatkapitánya, Gulácsi Péter nemrég bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól.

Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot

Gulácsi három Európa-bajnokságon vett részt. Kösz mindent, Gula!

Magyarország pénteken Svédországgal, majd négy nappal később Azerbajdzsánnal játszik felkészülési meccset. A pénteki barátságos meccs előtt Dibusz Dénest megkérdezték, mit gondol arról, hogy Gulácsi már nem fog a válogatottban futballozni.

„Korábbi összetartásokon, privát beszélgetéseken természetesen szóba került, hogy a válogatott karriert meddig tudjuk húzni, hiszen mindketten '90-es születésűek vagyunk. Nekem is szerencsére most már évről évre ott vannak az Európa-liga-, Bajnokok Ligája-, Konferencia-liga mérkőzések, és nyilvánvaló, hogy mind a kettőnkben hasonló érzetet szül a helyzet, érezzük, hogy ez nem kevés, sok áldozattal jár, és ilyenkor a családtól vesszük el az időt.

De ettől függetlenül azért meglepett, hogy ezt most bejelentette és erre az elhatározásra jutott. Én úgy voltam vele, hogy még a vb-t megcsináljuk együtt, és utána nagyon szép kerek a történet, akár mind a ketten búcsút inthetünk a válogatottnak. Most ő így döntött, el kell fogadni. Biztos vagyok benne, hogy ez hozzá fogja őt segíteni ahhoz, hogy még jó néhány évvel ki tudja tolni a csodás karrierjét

– nyilatkozta Dibusz.

Ez is érdekelhet:

Marco Rossi elárult egy fontos információt a jövőjével kapcsolatosan

A válogatott szünet előtt beszélt a jövőjéről Marco Rossi.

(Forrás: MTI/Player; fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés