A Koreai Tékvandó Szövetség beengedte a technológiát az egyik versenyére, ami így majdnem úgy nézett ki, mintha valaki a Tekkennel nyomná, csak a grafika jobb.

Azt csinálták ugyanis, hogy a versenyzők felszerelése alá érzékelőket rejtettek, melyek valós időben monitorozták, hogy az illető testét pontosan hol, és milyen erejű rúgás találta el. Ezúttal azonban nem (csak) azért csinálták ezt, hogy a begyűjtött adatokat később szételemezhessék, hanem azért, hogy a meccs a laikusok számára és érthető, és főleg látványos legyen.

A meccsek hátterében lévő hatalmas kivetítőn megjelentek a szemben álló felek, illetve egy-egy olyan életerőcsík, mint amilyet a legnépszerűbb verekedős játékokban is láthatunk. A csík minden egyes bevitt rúgással a sportolót ért erőhatás függvényében csökken, és az győz, aki először tudja nullára csökkenteni ellenfele életerejét.

A megoldás igen látványos és valóban érthető mindenki számára, de azért megjelentek a kritikusabb hangok is, melyek azt hangsúlyozzák, hogy az agresszív stílust szorgalmazó rendszer nem hagy teret a taktikának. Ezt valószínűleg a Szövetség is tudja, így egyelőre nem tervezik az életerőcsík bevezetését a versenyeikre.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon