Az angol és a francia liga is leáll a járvány miatt.

Az Arsenal menedzserénél, Mikel Artetánál, és a Chelsea szélsőjén, Callum Hudson-Odoinál is kimutatták koronavírust, valamint több csapatnál is karanténban vannak játékosok, így az

Angol Futball-liga pénteken rendkívüli ülésen nem hozhatott más döntést, minthogy a Premier League, valamint az alsóbb osztályú angol bajnokságok összecsapásait április 4-ig elhalasztja.

Néhány hét múlva ismét összeülnek, hogy az esetleges folytatásról döntsenek, ami minden bizonnyal akkor belenyúlik majd a nyárba, és ez azt jelenti, hogy ellehetetlenedik az Európa-bajnokság megrendezése is.

Pláne, hogy

a Francia Labdarúgó-szövetség is úgy döntött, nincsenek meccsek. A koronavírus-járvány miatt március 13-tól egyik bajnokságban sem rendeznek mérkőzéseket,

a közleményük szerint a tiltás határozatlan időre szól, ám amint az egészségügyi helyzet engedi, feloldják azt.

A köztársaságunk elnöke által kihirdetett veszélyhelyzet miatt a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) felmérte lehetőségeit és felelősségét az országot sújtó egészségügyi helyzet felszámolása érdekében tehető erőfeszítések terén, s arra jutottunk, hogy március 13-tól minden, az FFF által felügyelt és szervezett bajnoki sorozatot felfüggeszt az ország teljes területén. Ennek értelmében minden női, férfi, amatőr, profi és az összes korosztályos csapat mérkőzéseit, edzéseit, és az utánpótlás-nevelő intézmények tevékenységét is felfüggesztjük” – írta a közleményben Noël Le Graët FFF-elnök.

Időközben leállt a BL és az El is:

Az UEFA felfüggesztette a Bajnokok Ligája és az Európa-liga jövő heti meccseit

Az Európai Labdarúgó Szövetség március 13-én úgy döntött, nincs értelme a szélmalomharcnak.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés