Már Európa top húsz bajnokságában szerepel az NB I, ami a fizetéseket illeti.

Ha színvonalban ez nem is mindig tükröződik, de öles léptekkel halad előre a magyar bajnokság. Fizetésekben. Az UEFA nemrég kiadott, 2021–22-es pénzügyi évet összegző üzleti jelentéséből ezt lehet kihámozni, írta az Mfor.hu.

Az NB I az európai bajnokságokat figyelembe véve – egy helyet előrébb lépre a tavalyihoz képest – a maga 93 millió eurójával már a 18. helyen áll a bérekre fordított kiadások alapján. Megelőzte többek között a norvég és az ukrán bajnokságot is.

Egy év alatt 14 százalékkal nőttek a bérek a magyar ligában.

A 93 millió euró a bajnokságban szereplő csapatok teljes költése, ami átszámítva 36,6 milliárd forint, vagyis csapatonként valamivel több mint hárommilliárd. Ebből a pénzből fizették az edzőket, orvosi stábot, szakvezetőket, irodai munkatársakat is, nem csak a focistákat. Az UEFA jelentése szerint teljes összeg 58,5 százaléka, vagyis 54,4 millió euró a focisták bére, ebből pedig már gyorsan kiszámítható az egy játékosra eső átlagos fizetés.

A Transfermarkt adatai szerint a 2021–2022-es szezonban az NB I-es csapatok átlaglétszáma 39 fő volt, így

egy NB I-ben játszó focista havi átlagfizetése 3,8 millió forintra jön ki az UEFA adatai alapján.

Ez pont egymillióval magasabb az egy évvel ezelőttinél, és kicsit több mint tízszer annyi, mint a magyar nettó átlagkereset.

Puskás-Fehérvár helyi rangadó

A növekedés hátterében több tényező is állhat az mfor.hu szerint:

  • egy alapszintű béremelkedés,
  • az újonnan igazolt játékosok magasabb bérigénye, ami felhúzza az átlagot.

Azt is hozzá kell tenni, hogy a jóval magasabb költségvetésű kluboknál jellemző fizetések is felfelé húzzák az átlagot vagyis a Ferencvárosé, a Fehérváré és a Puskás Akadémiáé. A csapatokra jellemző átlagfizetésről nincsenek nyilvános információk, ám a lap úgy sejti, hogy ezekben a klubokban egy-egy játékos fizetése akár a havi 8-10 millió forintot is elérheti.

(Fotó: PAFC / Flickr)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Frankfurtban hódítottak magyar dizájnipari gyártók
Hirdetés