Kevés sportolónk tett meg olyan hosszú utat az elmúlt majdnem két évben, mint veretlen, félnehézsúlyú ökölvívónk. 2011 júniusában még a nevét skandálta a bokszsajtó, amikor egy parádés jobbossal kifektette Byron Mitchellt, és ekkor úgy tűnt, hogy talán az Egyesült Államok is behódolhat Madár előtt. Csodálatos formában bokszolt, erősnek és szálkásnak tűnt, így nem volt eretnekség arról álmodozni, hogy újdonsült promótere, Lou DiBella közbenjárásával létrejöhet a várva várt Bernard Hopkins elleni ütközet.

2011 szilvesztere a bokszvilág számára is piros betűs ünnepként volt feltüntetve, hiszen Erdei az igen jó nevű Tavoris Cloud ellen harcolt volna, természetesen világbajnoki övért. A hírek remekül haladó felkészülésről szóltak, a csúcsmeccshez csúcsforma is dukált, ami állítólag nem is hiányzott, ám december elején egy rossz mozdulatnak köszönhetően minden szertefoszlott, és Zsolt kéztörése miatt elmaradt a várva várt csata. A sérüléssel nem csak a teste, hanem a lelke is összetört, hiszen Madár tényleg erre a mérkőzésre tett fel mindent. Ő azonban nem adta fel, felépülése után ismét belekezdett a felkészülésbe, ám mintha az égiek sem akarták volna az amerikai karrier beindulását, mivel a tavaly szeptember végére tervezett Isaac Chilemba elleni mérkőzés is meghiúsult, ezúttal egy bordatörés miatt.

Ennyi pofontól még Bud Spencer is elterülne, nem csoda, hogy az utóbbi pár hónapban mindenki arról beszélt, hogy Erdei leteszi a kesztyűt, és hogy valószínűleg sosem derül ki, mire lett volna képes, ha úgy alakul a karrierje, ahogyan egy profi bokszolóénak kell. Mert akárhogy is nézzük, amióta Erdei otthagyta az időközben csődöt jelentő Universum Box Promotiont, sokkal nehezebb lett az élete. Sőt, ha kicsit szőrös szívűek akarunk lenni, akkor azt is mondhatjuk, hogy Zsoltnak már sokkal hamarabb le kellett volna lépnie Németországból, ha igazán legendás, tengerentúli karriert szeretett volna magának.

A Mehdi Sahnoune elleni világbajnoki címvédése után, 2005-ben a Ring Magazine egy hatoldalas cikkben elég sok alternatívát vázolt fel a folytatást illetően, ám végül Erdei még további hét alkalommal védte meg címét az Universum kötelékében, és valljuk be őszintén, az ellenfelek nem közvetlenül a világelit tagjai voltak.

Természetesen ezzel nem a karrierjét akarjuk becsmérelni, de kicsit úgy tűnik, mintha soha nem lett volna lehetősége igazán kifutnia magát, és megmutatnia azt, mire is képes a legeslegnagyobbak ellen. Mindig is sok fricska érte az Universumot amiatt, hogy túlságosan védi a világbajnokait, ami egyrészről érthető, de ha valaki igazán tehetséges, szorgalmas és olyan nagy küzdő, mint például a mi Erdeink, akkor igenis megérdemelné azt, hogy valóban a vitathatatlanul legjobb legyen.

Az utóbbi időben Erdei magánéleti válságba is keveredett, a bulvársajtó is foglalkozott válásával, de visszatalált, és immár teljes gőzzel, egyedül készül a március végén kezdődő monte-carlói négyes tornára. Néhány hétig ugyan besegít neki régi mestere, Fritz Sdunek, de ahogy Madár is nyilatkozta, most nem nagyon tűri meg maga mellett az embereket, és szeretne kizárólag a felkészülésre koncentrálni, ezért is döntött úgy, hogy ezúttal a maga ura lesz.

A pletykákkal ellentétben nem anyagi gondjai miatt döntött a folytatás mellett, bár természetesen mindennél fontosabb számára fia, Viktor, akinek szeretne mindent megadni. Butaság lenne azt hinni, hogy egy több éven keresztül világbajnok ökölvívónak komoly pénzügyi gondjai lennének, annak ellenére, hogy természetesen egy válás anyagilag is megviseli az embert. Egész egyszerűen arról van szó, hogy egy nagy bajnok még szeretne utoljára valami igazán emlékezeteset alkotni, ehhez pedig szüksége van olyan mérkőzésekre, mint a most rá váró tíz menet, illetve a szupertorna.

A hírek szerint a márciusban induló Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes névre hallgató eseménysorozaton Erdei Zsolt mellett az amerikai Edwin Rodriguez, az argentin Ezequiel Osvaldo Maderna és az orosz Gyenyisz Gracsov fog részt venni. Az első fordulóban Zsolt ellenfele a profiknál 14 mérkőzéséből egy-egy döntetlen és vereség mellett 12 meccsén győző Gracsov lesz. Az orosz korábban MMA-zott, illetve kétszer kick-box világbajnok is volt, így nem szabad lebecsülni erejét. Egyetlen vereségét a korábbi román nagyközépsúlyú világbajnoktól, Lucian Butétól szenvedte el, a leírások alapján egy gyors, sokat ütő bokszoló, jó lesz vele vigyázni.

A monte-carlói torna döntőjét július 13-án rendezik a két párharc győztese között, és értelemszerűen a végső győztes kapja az egymilliós összdíjazás legnagyobb részét is. Az anyagi elismerés mellett az sem utolsó szempont, hogy a torna győztese bebetonozhatja magát a félnehézsúly közvetlen elitjébe – közvetlenül a Hopkins–Dawson–Cloud–Bute négyes mögé, ahol az olyan ifjú trónkövetelők kopogtatnak, mint Sumenov vagy Cleverly.

Nem kétséges, Erdei Zsolt pályafutása utolsó nagy lehetősége előtt áll – 38 évesen nem tartozik már a fiatalok közé, és ő maga is elmondta, hogy bizony érzi már magán a kort. Lou DiBellával már csak egy mérkőzésre szóló szerződése van, ami – ha győz Gracsov ellen – kettőre nyúlhat, ám hogy utána mi lesz, talán még senki sem tudja. Még egy, nagy pénzes mérkőzéshez és az amerikai karrierhez szüksége lenne DiBellára, ő talán össze tudna még hozni egy mérkőzést valamelyik nagyágyú ellen, viszont Zsolt azt nyilatkozta, hogy örül a monte-carlói lehetőségnek, hiszen így nem kell az Egyesült Államokba mennie és sokáig magára hagynia imádott kisfiát.

A szakmában a magyar ökölvívó még mindig elismert névnek számít, még a 48 éves nagyszájú legenda, Bernard Hopkins is mindig tisztelettel nyilatkozik róla. Erdeinek nincs más választása, mint megragadni a kínálkozó esélyt és élni vele. Elszántságban, kitartásban biztosan nem lesz hiány, most az az elsődleges feladata, hogy mind mentálisan, mind egészségben összeszedje magát, levakarja a ringrozsdát, és a visszaszerzett önbizalommal még egyszer nekivágjon a legmagasabb csúcsoknak.

Mi tiszta szívből drukkolunk neki, megérdemli, hogy méltóképpen intsen majd búcsút örök szerelmének, az ökölvívásnak.

(Fotó: Europress/Getty Images)