Erik van der Meer értékelt a Honvéd–Újpest bajnoki után – ilyet sem nagyon hallani a mennyeiben.

Miután A Honvéddal bajnoki címet nyert Marco Rossi, lelépett a csapattól, helyére nemcsak egy holland edző, Erik van der Meer érkezett, hanem úgy tűnik, egy egészen döbbenetes, az NB I-hez kissé szokatlan mentalitás is, de úgyis megérted, mire gondolunk, ha elolvasod az Újpest ellen 2–1-re megnyert bajnoki után adott nyilatkozatát:

„Mióta itt vagyok ez volt a legrosszabb mérkőzésünk. Nem is értem, hogy az első félidő játéka minek volt köszönhető. A középpályát egyáltalán nem uraltuk. Sok rossz passzunk volt. Semmi nem sikerült, csak magunkat okolhatjuk emiatt. (...) A mérkőzést szerencsével nyertük meg:

akadt egy gyanús eset a kapunk előtt, lehet, hogy tizenegyes járt volna az ellenfélnek.

A szerencsét azzal tudtuk magunk mellé állítani, hogy megküzdöttünk érte, mertünk öt csatárral játszani. Nem volt jó mérkőzés, szurkolóink csak annak örülhettek, hogy megszereztük a három pontot.

Szóval nincs semmi pintérattilázás (a bíró a hibás, a körülmények a hibásak, mindenki hülye), hanem simán elismeri, hogy szarok voltak, rohadt nagy szerencsével nyertek, és hogy talán még egy bűntetőt is kijárt volna ellenük.

(Forrás / fotó: rangado.hu / Székelyhidi Balázs)

 

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés