Az Eritreai Labdarúgó-szövetség visszalépett a 2026-os világbajnokság selejtezőjétől, de nem szakmai okok miatt.

A világ labdarúgásának nem akkora tragédia Eritrea távolmaradása, a vb-re úgysem jutott volt ki, ám az ott élőknek alighanem fontos lett volna. Annál is inkább, mert a kelet-afrikai Eritrea a kontinens, és egyben a világ egyik legszegényebb országa, valamint Észak-Korea mellett a világ legelzártabb állama.

És ez utóbbi okozza a gondot, ugyanis több,

a válogatott kerethez közel álló forrás szerint a távolmaradásuk fő oka az, hogy az állam vezetői megakadályozzák a játékosokat abban, hogy a válogatott mérkőzéseit kihasználva megszökjenek.

A diktatórikus és totalitárius államot építő Isaias Afwerki eritreai elnök megelőző csapásként inkább nem engedi focizni a válogatottat, nehogy az elnyomó rezsimje elől politikai menedékjogot kérjenek.

Az Eritreai Nemzeti Labdarúgó-szövetség (ENFF) egyelőre nem nyilatkozott, de úgy tudni, hogy a hazai játékosok három hónapon keresztül készültek a selejtező két nyitómeccsére, mielőtt október végén közölték velük, hogy inkább nem vesznek részt.

Az ENFF egyes tagjai vélhetően megpróbálták meggyőzni a sport- és kulturális minisztériumot, hogy engedjék elindulni, de Zemede Tekle, a szövetséget felügyelő sport- és kulturális biztos elutasította azt.

„Ez szívszorító! Megölik az eritreai futballt. A játékosoknak nem könnyű magyarázatot kérni az esetre, ugyanis tiltakozásért azonnal börtönbe küldhetik őket. Csak vársz, és meglátod, mit döntenek.”

A The Guardian felvette a kapcsolatot az ENFF elnökével, Paulos Weldehaymanottal, aki azonban nem válaszolt a kérdésekre.

A becslések szerint 2009 óta több mint 60 játékos kért politikai menedékjogot más országokban.

Az eritreai válogatott az afrikai vb-kvalifikációjának E-csoportjában szerepelt Marokkó, Zambia, Kongó, Tanzánia és Niger csapatainak társaságában.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés