A zöldek ugyanis a Vidi tavalyi végzete ellen folytatják az El-ben, a Midtjylland jó erőfelmérő lesz. És talán az út vége. A Videoton viszont simán mehet még egy kört.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Ferencváros–Midtjylland

Európa-liga-selejtező, 2. forduló; 21.00; Tv: M4 Sport

Az a Midtjylland lesz a Fradi ellenfele, mely tavaly ősszel 2–1-es összesítéssel lökte ki a Videotont az El-ből, Fehérváron tudtak nyerni a dánok. Akik azóta talán még erősödtek is, mindenesetre Korcsmár Zsolt és Rafael Van der Vaart is érkezett, szerencsére utóbbi nem lesz ott pályán. A Midtjylland az idei első körben 10–2-es összesítéssel ejtette ki az ír Derry Cityt, ami feltétlenül óvatosságra int, de persze enélkül is a dánok az esélyesebbek.

Dán, finn és svéd válogatottjaik vannak, valamint két nigériai légiós. Közülük a csatár, Onuachu 201 centis, egy óriás, aki még érzi is a kaput. Mivel a Fradiban Otigba sérült, Batik pedig évek óta nem játszott tétmeccset, így az alacsonynak számító Koch, Leandro duó bajban lehet a center ellen.

A Fradinál Priskin a középcsatár, és ugyan gólt szerzett Lettországban, láthatóan pocsék formában van, nem úgy a támogatóegység: Varga, Amadou és Bőle is veszélyes. És ott van Rui Pedro is, aki ugyan nemrég érkezett csak, de egyre több közös edzés van a lábában, segíthet elöl.

Van sansz arra, hogy gólt szerez a Fradi, de a tippünk akkor is iksz.

Tipp

Tippünk tehát: D: 3,30 –TippmixPro

Nomme Kalju–Videoton

Európa-liga-selejtező, 2. forduló; 18.15; Tv: M4 Sport

Azt észt csapat sötét ló, a Videoton meg szenvedett egy máltai együttes ellen, mégis vendégsikerre fogadunk. A Vidi nem lett felforgatva, csak az új edzővel kell összehangolódni, ami nyilván napról napra alakul.

Tipp

Tippünk tehát: V: 1,65 –TippmixPro

(Fotó: FTC / Facebook; vidi.hu)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Itt vannak a győztesei a Player.hu Fantasy Liga ötödik szezonjának

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
47% Igen
46% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni
Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói
Hirdetés