Kólára jött a pálinka.

Remek hajrával lett olimpiai ötödik 10 km-es nyíltvízi úszásban Fábián Bettina. A magyar úszó a verseny után a Szajna vízminőségéről is beszélt:

„Azt gondoltam, hogy koszosabb lesz a víz és a kezemet sem fogom látni. Így készültem, ehhez képest az egész testét láttam a mellettem úszóknak, ami nagyon jó volt, mert nem kellett állandóan kifelé nézegetnem. Tulajdonképpen betett fejjel tudtam végig úszni. Nagyon sok vizet nyeltem, úgyhogy le kell fertőtleníteni majd pálinkával a következő félórában. Reménykedem, hogy nem lesz semmi komoly következménye. Állatokat nem láttunk, de valami barna, ujjméretű darabkákat igen, remélem, hogy csak rothadt növények voltak

nyilatkozta a 24.hu-nak a magyar úszó.

Az ígért pálinkás fertőtlenítésre sem kellett sokat várni, a folyamatról pedig videó is készült:

Ez is érdekelhet:

Őszinte nyilatkozat a magyar olimpikontól: Nagyon szomorú vagyok, hogy sok magyar ember negatívan kommentál

Kerekes Gréta arról beszélt, hogy elszomorítja a magyar kommentelők egy részének viselkedése a magyar olimpikonokkal kapcsolatosan.

Olimpiai bronzérmet szerzett a női kajak négyes

Érmet szerzett 500 méteren a női kajak négyes a párizsi olimpián.

Videón a férfi vízilabdások továbbjutást érő büntetőpárbaja

Komoly izgalmak után olimpiai elődöntős a férfi vízilabda-válogatott.

(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés