Sepp Blatter és Michel Platini sikkasztott.

Húsz hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kért a svájci ügyészség Joseph Blatterre és Michel Platinire,

a Nemzetközi (FIFA), illetve az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) volt elnökére. A svájci Bellinzonában egy hete kezdődött per során

a két sportvezetőt többek között azzal vádolják, hogy megkárosították a FIFA-t a kétmillió svájci frankkal,

amelyet Platini 2011-ben kapott az 1998 és 2002 között végzett tanácsadói munkájáért. Utóbbira a felfüggesztett szabadságvesztés mellett 2,2 millió svájci frankos pénzbírság is vár.

A FIFA botránya 2015-ben robbant ki, a globális fociszervezet akkor hűtlen kezelésre hivatkozva – miután a kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt – Platinit nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

Ezt később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy évre csökkentette. Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, a sportággal kapcsolatos minden tevékenységre vonatkozó hatéves eltiltása októberben járt le, de aztán életbe lépett az a hat év és nyolc hónapra szóló büntetés, amelyet egyéb szabálytalanságok és törvénysértések miatt tavaly márciusban szabott ki rá a FIFA etikai bizottsága.

A 86 éves Blatter és a 66 esztendős Platini tagadja az ellenük felhozott vádakat, mondván, az üzletről 1998-ban szóbeli megállapodást kötöttek. Az ítélethirdetésre várhatóan július 8-án kerül sor.

(Forrás: MTI; fotó: Philipp Schmidli/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Michel Platini bevallotta, hogy manipulálták a vb-sorsolást

Csak a brazilokat akarták elkerülni. Meg is nyerték a vb-t.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.