Egy ideig biztosan nem fogjuk elfelejteni, ahogy a Vikings bejutott a főcsoportdöntőbe.

A Minnesota magabiztosan kezdett otthon a New Orleans Saints ellen, félidőben 17–0 volt, vagyis úgy tűnt, simán továbbmegy a Vikings. A Brees vezette Saints azonban feltámadt, kevéssel a vége előtt már a New Orleans vezetett 24–23-ra.

Nyolc másodperccel a vége előtt harmadik kísérletnél Case Keenum megdobott egy hosszú labdát, amit Stefon Diggs elkapott, majd meg sem állt, amíg TD-t nem szerzett, így az utolsó pillanatban nyert a Vikings. (Persze ehhez kellett az is, hogy Saints egyik védője óriásit hibázzon és benézze a szerelést.)

A Minnesota terve egyébként az volt, hogy az elkapás után Diggs pályán kívülre megy, aztán rúgnak egy mezőnygólt, az is elég lett volna a győzelemhez. Így viszont sokkal nagyobb sztori lett.

A hős Diggs a meccs után azt mondta, alig tudta felfogni, mi történt, a TD után majdnem elájult.

A korábbi meccs, a Jaguars–Steelers is nagyon izgalmas volt, a Jakcsonville 21–0-ra is vezetett, de a Steelers feljött, a Jaguars végül 45–42-re nyert. A főcsoportdöntőben így Eagles–Vikings, Jaguars–Patriots meccseket játszanak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés