30 millió euró. Ennyit kérne alaphangon a Hoffenheim a 23 éves támadó középpályásáért, Roberto Firminóért.

A fiatal brazil rendesen odatette magát az előző Bundesliga-idényben: 33 meccsen 16 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott, de most sem szerénykedhet, 22 meccs után 6 találatnál és 7 asszisztnál jár a német bajnokságban. Ezzel a teljesítménnyel pedig úgy tűnik, a Manchester Unitedet és a Liverpoolt is meggyőzte, a két klub gyorsan le is csapna Friminóra.

A mértékadó transfermarkt.de 25 millió euróra tartja Szalai Ádám csapattársát, akit legalább 30 millió euróért szeretne elengedni a Hoffenheim. Ha ez összejön, közel hatszoros áron sikerülne elpasszolni a brazilt, akit 2011-ben még 4.85 millió euróért szerezett meg a brazil Figueirensétől.

Firmino már a Brazilia válogatottban is bemutatkozott, igaz, még csak négy alakalommal – a selecao legutóbb éppen az ő góljával nyert a Chile elleni barátságos mérkőzésen (1–0) –, de már sokan válogatott mozgatórugójának kiáltották ki. Na, ezt azért még korai kijelenteni.

Ázsiója mindesetre megnőtt, Firmino például éppen a napokban írt alá egy 5 évre szóló, 10 millió eurós szponzori szerződést az Adidasszal.

Firmino ilyeneket tud:

Az megvan, hogy 18 évnyi légióskodásnak vetne véget Király Gábor?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.