A múlt héten már jeleztük, hogy nagy igazolásra készül az FTC, ma be is mutatta a támadó középpályást.

Bajnok és kupagyőztes Ferencváros kedden szerződtette a belga élvonalban szereplő OH Leuven csapatkapitányát, a francia támadó középpályást, Xavier Merciert.

Az új játékos a bejelentést követően rögtön csatlakozik is az Ausztriában edzőtáborozó Fradi keretéhez.

Ahogy korábban írtuk, Mercier a belga Pro League előző két szezonjának egyik legjobbja volt, a Leuven csapatkapitánya a 2020/2021-es évadban 11 gólt és 15 asszisztot osztott ki, az előző idényben pedig négy találatot és 15 gólpasszt jegyzett, ezzel

egymást követő két kiírásban is a belga bajnokság gólpasszkirálya lett. Merciert az idén jelölték a Pro League év játékosa címére is.

A fradi.hu azt írja, noha a technikás Mercier júliusban már 33 éves lesz, értéke folyamatosan nő (jelenleg 1,3 millió euró), korábbi klubjaiban csapatkapitányként számoltak vele, ráadásul tartósan képes magas szinten teljesíteni. A nemzetközi kupaszereplés még hiányzik a pályafutásából – éppen ezért minden erejével azon lesz, hogy a Ferencvárossal minél messzebb jusson Európában a Bajnokok Ligája selejtezőjéből indulva.

„Franck Bolival beszéltem egy kicsit az aláírásom előtt. Alig várom, hogy találkozzunk, és megismerhessem a csapattársakat. Szeretek mozgékonyan játszani, passzokat osztani. Kulcsjátékossá szeretnék válni, együttműködni a csapattársaimmal, és élvezni a játékot. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, izgatottan várom, hogy elkezdhessem az új kalandomat Budapesten, a Fradiban. Először járok Magyarországon, szeretném felfedezni a várost és az országot a családommal” – nyilatkozta Mercier a FradiMédiának.

Ha nem futsz minimum 32 km/h-val, nem lehetsz Fradi-játékos!

Szigorított a Fradi, egy bizonyos gyorsasági szint alatt nem igazol le játékost.

(Fotó: Plumb Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nehéz ennél látványosabban lezárni egy meccset: egészpályás győztes gól az utolsó pillanatokban

Szürreális jelenetek után rúgta meg az év potyagólját a Fradi

Új Guinness-rekordot ért el az ultrafutó, aki 100 napon keresztül minden egyes nap lefutott 100 kilométert

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
28% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés