Sokan az elmúlt évek legjobb nehézsúlyú meccsének tartják Tyson Fury és Deontay Wilder harmadik bunyóját. A vasárnap hajnali ütközet után kijöttek az első nyilatkozatok. A győztes beszólt Wildernek, közben kiderült, hogy az amerikainak eltört a keze.

Tyson Fury a harmadik menetben leütötte Deontay Wildert, majd a negyedikben kétszer is padlóra került az angol. Felállt, és ezt követően már ő irányított, a tizedik menetben le-, a tizenegyedikben kiütötte ellenfelét:

Kétszer ütötték le egy menet alatt Tyson Furyt, majd KO-val világbajnok maradt

Az év egyik legjobban várt bokszmeccsén összesen négy leütés és egy kiütés volt.

A legendás promóter, Bob Arum a meccset követően azt mondta, 57 éve foglalkozik meccsszervezéssel, de ehhez hasonló nehézsúlyú bokszmeccset még nem látott.

A győztes Fury a következőt mondta a győzelmét követően:

Odamentem Wilderhez a meccset követően, hogy gratuláljak neki, de ő azt mondta, továbbra sem tisztel. Ő csak egy sértődött vesztes, nem az első, aki így viselkedik hasonló helyzetben.

Az angol azt is elmondta, hogy közel sem volt élete formájában, magánéleti gondjai is voltak, és a 20 hónapos kihagyás sem volt jó hatással rá, de szerinte megmutatta, hogy mekkora küzdő, és hogy ő a legjobb nehézsúlyú a világon.

Deontay Wilderről kiderült, amit már a közvetítés alatt az amerikai kommentátorok is sejtettek, eltört a keze és valószínűleg az ujja is.

Az amerikai reakciója:

Mindent megtettem, de nem volt elég. Nem tudom, hogy pontosan mi történt. Azzal tisztában voltam, hogy 126 kilósan nem azért jön, hogy balett-táncos legyen. Azért jött, hogy rám támaszkodjon, és kifárasszon. Sikerült neki.

Fury egyébként arra is kitért, hogy nem volt visszavágói opció a mostani szerződésben, végleg maga mögött hagyja Deontay Wildert, egyelőre pihenni akar, a családjával lenni, és majd eldönti, hogy ki lesz a következő ellenfele.

Tyson Fury a KO-ja után ismét több ezer ember előtt énekelt

Bevett és bevált szokás lesz lassan a nehézsúlyú világbajnoknál, hogy a győzelme után énekel a ringben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés