A Green Bay Packers megcsinálta, idegenben verte 34–31-re a Dallas Cowboyst.

A Dallas az alapszakaszban szinte hibátlanul játszott, a Packers ellen viszont rémálomszerű volt számukra a kezdés. Aaron Rodgers parádés formában játszott, és már 21–3-ra is elment a Green Bay.

Majd lépésről lépésre zárkózott a Dallas, Prescott egyre pontosabban játszott, négy perccel a vége előtt kiegyenlítettek, 28–28 volt az állás. A TD után a kétpontos játékot a Dallas-irányító csinálta meg:

Majd az utolsó két percben mindkét csapat szerzett egy-egy mezőnygólt, harminc másodperccel a vége előtt 31–31 volt az eredmény. És ekkor jött Aaron Rodgers. Tizenegy másodperc volt hátra, amikor harmadik és húsznál adott egy 36 yardos passzt Cooknak, aki valami elképesztő módon még szabályosan elkapta a labdát:

Ezt követően mezőnygólt rúghatott a Green Bay, Crosby pedig 51 yardról, ha neccesen is, de berúgta, így 34–31-re nyert a Green Bay egy fantasztikus meccsen.

Hétvégén pedig az Atlantával játszik, a győztes már a Super Bowlon fog meccselni.

A másik éjjeli párosítás is izgalmas volt, igaz, kevesebb pont esett. A meccs hőse Chris Boswell volt, a Steelers rúgója hat mezőnygólt értékesített – a Pittsburgh 18–16-ra verte a Kansas Cityt. A vége előtt két és fél perccel TD-t szerzett a Chiefs, ezzel lett 18–16 az állás. Természetesen rámentek a kétpontos kísérletre, ami össze is jött, de egy szabálytalanság miatt érvénytelenítették a játékvezetők. Második alkalommal – a büntetés miatt – már nehezebb helyzetben volt a Kansas, nem is sikerült a bravúr. Az összefoglalóért katt.

Így az AFC konferenciadöntőjében Patriots–Steelers rangadót láthatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés