A Juventus edzője, Maurizio Sarri a csapat bajnoki címe után úgy szólt be a kritikusoknak, hogy közben a játékosait méltatta.

A Sampdoria legyőzésével a Juventus bebiztosította zsinórban a kilencedik bajnoki címet:

Zsinórban kilencedszer bajnok a Juventus

A Sampdoria ellen még Ronaldo kihagyott tizenegyese is belefért a Juventusnak.

A szezon során – néha joggal – többször kritizálták a Juventus játékát és Sarri munkáját, hogy nem játszik eléggé látványosan a torinói csapat, szenvedős futballal hozza a meccseit. Sarrit meg amúgy sem tartják egy győztes típusnak, most viszont bizonyította, hogy bajnoki címig tudja vezetni a Juventust, az ünneplés alatt pedig a kritikusairól sem feledkezett meg:

„Ha velem is nyertek, biztosan igazán jók lehetnek ezek a játékosok. Természetesen különleges érzés, nehéz nyerni, és még nehezebb ezt folyamatosan megtenni. A győzelmet garantálnak venni az egyik legnagyobb hazugság a sportban.

Nem volt sétagalopp, hosszú és stresszes szezon volt. A keret megérdemli az elismerést, hiszen elszánt és sikeréhes maradt nyolc bajnoki cím után is”

nyilatkozta a 61 éves edző, akinek karrierje során ez volt az első bajnoki címe, és a Chelsea-vel tavaly megnyert Európa-liga után a második komoly trófeája.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés