Halálos fenyegetést kapott Angel Di María és családja.

A világbajnok támadót azután fenyegette meg egy kartell, hogy Di María beszélt a szülővárosában, Rosarióban tapasztalható állapotokról. A városban az elmúlt időszakban a bűnözőbandák négy gyilkosságot követtek el, ezért az elmúlt két hétben a közlekedés és a tanítás is leállt a városban.

Ezután kapott halálos fenyegetést Di María és családja. Helyi hírforrások szerint a kartelltől jött üzenet egy fekete csomagban érkezett, és abba a lakóközösségbe dobták be, ahol Di María lenni szokott, amikor Argentínában tartózkodik.

Mondd meg a fiadnak, Ángelnek, hogy ne jöjjön vissza Rosarióba, különben tönkreteszünk mindent azzal, hogy megöljük az egyik családtagját

– állítólag többek között ez állt a halálos fenyegetésben.

A térfigyelő kamerák felvételei szerint a csomagot egy szürke autóból dobták ki, a csomagról ujjlenyomatot vettek, a kamerák felvételeit pedig vizsgálja a helyi rendőrség.

Hasonló eset tavaly is történt, akkor Messi egyik sógorának a boltjára lőttek rá Rosarióban.

Ez is érdekelhet:

A vb-ről lemaradó argentin játékos: Bezárkóztam a mosdóba, és elkezdtem sírni

Giovani Lo Celso arról beszélt, hogyan érintette, amikor kiderült, lemarad a katari világbajnokságról.

(Fotó: Getty Images; via; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.