A választ nem tudjuk, a címet meg a Denver Nuggets szenzációs teljesítménye ihlette.

Az NBA-rájátszás első körében a Denver 1-3-as hátrányban volt a Jazz ellen, vagyis zsinórban három győzelemre volt szüksége a továbbjutáshoz. A Nuggets végrehajtotta a bravúrt, bejutott a második körbe.

Ahol a bajnokság talán legnagyobb favoritja, a Los Angeles Clippers ellen ismét 1-3-as hátrányba került a Denver. A párharc ötödik és hatodik meccsén is legalább 15 pontos előnye volt a Clippersnek, a Nuggets azonban mindkettőt megnyerte, 3-3-as állásnál jött a ma hajnali hetedik meccs.

És mi történt? A Denver most csak 11 pontos hátrányt szedett össze, a félidő végére azonban felzárkózott Mike Malone csapata, köszönhetően annak, hogy Jamal Murray és Nikola Jokic ma is szenzációsan kosarazott. A második félidőben aztán a Clippers gyakorlatilag az óceánba sem tudott volna betalálni, Leonard és George is pocsékul játszott, a Denver pedig Jokic vezetésével 104-89-re megnyerte ezt a hetedik meccset is.

Ami azt jelenti, hogy a Nuggets 11 év után ismét konferenciadöntőt játszik. Mindezt úgy érte el, hogy két párharcot is megnyert 1-3-as hátrányból,

hatszor került egy vereségre a kieséstől ebben a playoffban, de mind a hat alkalommal nyerni tudott a Denver. Hasonlóra még egyetlen csapat sem volt képes az NBA történetében.

A Denver két legjobbja ma is a két sztár volt: Jokic 16 ponttal, 22 lepattanóval, 13 gólpasszal és négy blokkal zárt, Jamal Murray 40 pontot dobott és volt öt gólpassza is.

Összefoglaló:

A konferenciadöntőben a Denver Nuggets a másik Los Angeles-i csapattal, a Lakersszel fog játszani.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés