Hat év után visszaigazolta a balbekket a Fradi,

Cristian Ramírez hat év után visszatért a Ferencvároshoz, a 28 éves védő szerződtetését pénteken jelentették be az FTC honlapján.

Ramírez 2015 és 2017 között játszott a Fradiban, 81 mérkőzésen hat gólt szerzett és 13 gólpasszt adott. Abban az időszakban a bajnokságot egy, a Szuperkupát két, a Magyar Kupát három alkalommal nyerte meg a zöld-fehérekkel. Távozása óta az orosz FK Krasznodarban szerepelt 187 meccsen, nemzetközi szinten olyan együttesek ellen gyűjtött tapasztalatot, mint a Chelsea, a Sevilla és Valencia vagy épp a Bayer Leverkusen.

Mindeközben többször is meglátogatta volt csapatát, és azt is elmondta, hogy Budapestet tekinti az otthonának, annál is inkább, mert a felesége, három gyermeke édesanyja magyar.

Magyar a feleségem, és bár évek óta Krasznodarban futballozom és itt élünk, ha tehetjük, megyünk haza a magyar fővárosba. Karrierem befejezése után ott képzeljük el a jövőnket

– nyilatkozta Cristian Ramírez áprilisban a Nemzeti Sportnak.

Ramírez a Fradi tizedik nyári igazolása: Mohammed Abu Fani, Baráth Péter, Mohamed Ali Ben Romdan, Ibrahim Cissé, Halmai Ádám, Tosin Kehinde, Cebrail Makreckis, Alekszandar Pesics és Varga Barnabás érkezett korábban.

Hat új igazolással vág neki a BL-nek a Fradi

Remélhetőleg hamar beépülnek a csapatba.

Távozott a Fradiból a kevés magyar játékos egyike, izraeli válogatott pótolja

Erősödni fognak a zöld-fehérek, de rámehet a nemzetközi szereplés.

(Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
29% Igen, de nekem annyira nem adta.
34% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés