A magyar válogatott szövetségi kapitánya nem volt elégedett a jereváni győzelem után.
Varga Barnabás fejesgóljával legyőzte Örményországot a magyar válogatott a világbajnoki selejtezősorozat F-csoportjában. Ezzel a magyar csapat nagyon közel került ahhoz, hogy megszerezze a pótselejtezőt érő második helyet.
A győzelem és a három pont ellenére Marco Rossi szövetségi kapitány nem volt elégedett:
„Ha meg tudtuk volna őrizni ugyanazt az intenzitást letámadásban, illetve a sebességet, amit az első játékrészben mutattunk, akkor könnyebb győzelmet arathattunk volna. Előfordult, hogy nem voltunk eléggé kompaktak, túl nagy területet hagytunk, mögénk tudtak kerülni, ezen mindenképp dolgoznunk kell. Egy mérkőzés 90 percig tart, mindkét félidőben jól kell játszani. Ez az én hibám volt, nem hívtam fel kellőképpen a figyelmüket erre a szünetben.
Egyelőre az a biztos, hogy Portugália a csoportelső, Írország ellen pedig nyernünk kell, de ha úgy játszunk, ahogy a második félidőben, akkor még egy pontot is nehéz lesz szerezni”
– nyilatkozta Rossi az M4 Sportnak.
Amennyiben az írek kikapnak Portugáliától, akkor a magyar válogatott már a két csapat vasárnapi egymás elleni meccse előtt bebiztosítja a csoport második helyét és a pótselejtezőt.
(Fotó: Getty Images)