Minden idők harmadik legdrágább igazolása lett Gonzalo Higuaín, ám a Napoli elnöke úgy is árulónak nevezi, hogy 90 millió eurót kap érte.

Az elnök, Aurelio De Laurentiis az mondta, nem várta volna az argentintól, hogy épp a legnagyobb rivális Juventushoz megy, szerinte elárulta a Napolit. Higuaín egészen máshogy látja ez:

„Én hoztam meg a döntést, hogy elhagyom a csapatot, ám De Laurentiis elnök taszított el.”

"Szeretnék mindent megköszönni a szurkolóknak és a csapattársaimnak, viszont az elnöknek semmit sem köszönök.

Már semmilyen kapcsolatom nem volt vele, egy percet sem bírtam volna vele tölteni.”

Azt is mondta, hogy borzasztóan nehéz döntés volt, de meg kellett hoznia, mert a Juventusszal elérheti a célját, Bajnokok Ligáját nyerhet.

A Napoli sem panaszkodhat, 90 millából már lehet venni egy-két jó csatárt. És a BL-ben még lehet hozzátenni pár tízmilliót.

A villa, amit havi 9 millió forintért bérel a világ harmadik legdrágább focistája

(ESPN FC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve