Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán bejelentette, hogy Porto helyett Budapesten, a Puskás Arénában rendezik meg az idei európai Szuperkupa-meccset.

Azért cserélték le a helyszínt, mert a koronavírus miatt minden európai sorozat lebonyolítása megborult, és végül úgy döntöttek, hogy a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét egy helyszínen, Lisszabonban rendezik meg. Így Portugália nem kap még egy eseményt.

A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-győztes meccsét szeptember 24-én rendezik meg a Puskás Arénában.

Aleksander Ceferin elmondta, a vb ülésén született döntések értelmében majdnem minden félbeszakadt versenysorozat folytatódik. A Bajnokok Ligája  például augusztus 7–8-án, a hátralévő nyolcaddöntőkkel, arról azonban még nincs döntés, hogy azok hol: a hazai csapatok stadionjában, vagy már az Portugáliában.

Négy csapat már bejutott a nyolc közé, a Leipzig, az Atletico Madrid, az Atalanta és a PSG, a többi párharcban csak az odavágókat rendezték meg – Juventus–Lyon (0–1), Barcelona–Napoli (1–1), Bayern München–Chelsea (3–0), Manchester City–Real Madrid (2–1).

Az Európa-ligában is hasonló lesz a lebonyolítás, itt Németország kapta a rendezés jogát, és négy városban lesznek a meccsek: Düsseldorf, Gelsenkirchen, Duisburg és Köln lesz a házigazda augusztus 10 és 21. között.

(Fotó: Matthew Ashton - AMA/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.