Ha már untad a vívást, ez talán érdekes lesz számodra. A francia vívószövetség adott hírt róla, hogy immár hivatalos szakágként is elismert a fénykardpárbaj.

És ne higgyük, hogy ez a fejlemény kizárólag Star Wars-tetkós geekeket mozgat meg! A franciák múlt hétvégén már a második versenyt rendezték meg, ezúttal a Párizs melletti Beaumont-sur-Oise-ban. A bajnokságot a l’Académie de Sabre Laser, azaz a Lézerkard Akadémia és a szövetség közösen szervezte.

Egy fénykardpárbaj három percig vagy tizenöt találatig tart, a harc folyamatos, nincsenek megállások, és a klasszikus vívás pástjával ellentétben oktagonban tartják. Ha azt hiszed, hogy egy ilyen meccs legalább olyan pörgős, mint a Baljós árnyak hirigjei, akkor ki kell ábrándítanunk.

Az eszköz, amivel a játékosok egymást püfölik, egy kivilágított műanyag kard, így a jól ismert sistergést is nélkülözniük kell a nézőknek.

Mit szólsz? Szívesen látnád a sportágat az Olimpián?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.