Rafael Nadal nyerte a 2022-es Roland Garrost, karrierje során 14. alkalommal győzött a párizsi Grand Slamen, és összességében már 22 Grand Slam-győzelemmnél tart, most már kettővel előzi meg Roger Federert és Novak Djokovicot. Úgy lett rekorder, hogy közben őt nem a csúcsok és a rekordok érdekelték.
Rafael Nadal 2005-ben Mariano Puerta ellen nyerte az első Grand Slamjét és az első Roland Garrosát. Akkor 19 éves volt, néhány napja 36 lett, de már 14-szeres Roland Garros-bajnok, összesen pedig már 22-szeres Grand Slam-győztes. Előbbi megdönthetetlen csúcsnak tűnik, és utóbbival is elszakadt a 20-20 GS-győzelemmel rendelkező Novak Djokovictól és Roger Federertől.
Sportágtól függetlenül imádnak a szurkolók arról beszélni, hogy ki az aktuális legjobb, ki minden idők legjobbja. Jó dolog listákat összeállítani, érvelni, nem egyetérteni és egyetérteni. Még akkor is, ha a legtöbb sportágban nem lehet egyértelműen megmondani, hogy ki minden idők legjobbja. De nem is ez a lényeg, hanem a párbeszéd.
Ha pedig egy sportágban nagyjából egy korban játszik a sportág történelmének három legsikeresebb alakja, akkor ezek a beszélgetések még inkább gyakoribbak. Férfi teniszben ez a helyzet. Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic kortársak, és bár van közöttük néhány év, így is megélhettük azt, hogy karrierjük kiemelkedő szakaszaiban egymás ellen versengtek.
Férfi teniszben tehát szinte mindennapos a különböző cikkekben, közvetítésekben, a közösségi médiában és egyéb fórumokon a GOAT-téma, vagyis az, hogy ki minden idők legjobbja.
Roger Federer? Aki talán a három közül a legtehetségesebb és egészen biztosan a legelegánsabb játékos. Az a Federer, aki a legnagyobb presztízsű tenisztornának, a Wimbledonnak a királya, és aki sokáig a legeredményesebb teniszező volt? Vagy a salakkirály Rafael Nadal? Aki a Roland Garroson soha korábban nem tapasztalt dominanciára volt képes, és a sérülékenysége ellenére is közel két évtizede van a csúcson és annak közelében. Vagy Novak Djokovic? Aki a hármas közül a legfiatalabb, ezáltal pedig ő az, aki pályája csúcsán a legtöbbször játszott a másik kettő ellen.
Kismillió érvet lehet felhozni, de általában ezekben a kérdésekben a legfontosabb érv mindig az, hogy kinek van legtöbb Grand Slam-győzelme. Sokáig úgy tűnt, hogy Federer megközelíthetetlen magasságba jutott. Aztán előbb Nadal, majd Djokovic nagyon is megközelítette. A spanyol az év eleji Australian Open-győzelmével pedig meg is előzte. Mindkettőt.
A vasárnapi újabb Roland Garrosszal már kettővel több Grand Slam-elsősége van, mint a riválisainak. Ha tényszerűek akarunk maradni, és csak a Grand Slameket nézzük, akkor mondhatjuk azt, hogy Rafael Nadal minden idők legsikeresebb férfi teniszezője. De mondhatjuk azt is, hogy ő minden idők legjobbja. Persze lehet érvelni Djokovic és Federer mellett is. És vannak olyan statisztikai mutatók, érvek, amelyek teljesen helytállóak mindhárom játékos esetében.
Mondhatjuk ezeket, beszélhetünk erről, és beszéljünk is, mert érdekes téma. Viszont egyvalakit biztosan nem érdekel már ez a Ki minden idők legjobbja téma. Rafael Nadalt.
Nemrég egy interjúban a következőt mondta:
„Számomra már nem arról szól, hogy a legjobb, a legsikeresebb legyek. Nem a rekordokról szól, hanem egyszerűen arról, hogy azt csinálhassam, amit a legjobban szeretek.
Nem az motivál, hogy további Grand Slameket nyerjek, egyszerűen csak a tenisz iránti szenvedélyem. Hogy megéljek olyan pillanatokat, amelyek örökre velem maradnak, és a világ legjobb közönségei előtt teniszezhessek.
De természetesen, ha nem vagyok versenyképes, akkor nem is élvezem a játékot. Nem arról szól ez számomra, hogy további trófeákat nyerjek, hanem arról, hogy megadjam magamnak az esélyt, hogy továbbra is azt csinálhassam, amit a legjobban szeretek.”
Nadal tehát már leginkább saját maga ellen és miatt játszik, de nyilvánvalóan számára nem elfogadható, ha nem tud topszinten teniszezni. És az az igazi kérdés az, hogy erre meddig lesz képes?
A sérülések az egész karrierje során jelen voltak, a stílusa, a tenisze kiemelten igénybe veszi a testét. Tavasszal bordatörés miatt kellett kihagynia néhány hetet, jelenleg pedig egy olyan lábsérüléssel küzd, amely az egész karrierjét végig fogja kísérni.
A betegsége neve a Müller–Weiss-szindróma, amely egy ritka elváltozása a lábközépcsontnak, és a csontállománynak a kisebb mértékű pusztulását eredményezi. Egy átlagember számára ez egy viszonylag kevés gondot okozó betegség, egy élsportoló számára azonban azt is jelentheti, hogy be kell fejeznie a karrierjét.
A vasárnapi Roland Garros-döntő előtt több olyan hír volt, amely szerint Nadal a döntő után bejelenteti a visszavonulását – függetlenül attól, hogy nyer vagy sem. Végül ez nem történt meg, de a nyilatkozatából is arra lehet következtetni, hogy a visszavonulása bármelyik pillanatban bekövetkezhet:
„Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de továbbra is harcolni fogok.”
Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, egészen addig folytatja a teniszt, amíg úgy érzi, nem túl nagy számára a fájdalom. Azzal tisztában van, hogy teljesen egészséges nem lesz, a kulcs az, hogy a teste meddig lesz még alkalmas az élsportra.
Mert azt idén is megmutatta, hogy ha az egészsége engedi, még mindig képes felvenni a versenyt a legjobbakkal, megnyerni a legnagyobb tornákat. És ez óriási dolog, azt is mondta a 14. Roland Garros-győzelme után, hogy soha nem gondolta korábban, hogy 36 évesen még ilyen szinten fog teniszezni.
Rafael Nadal tehát 22-szeres Grand Slam-, 14-szeres Roland Garros-győztes, őt azonban elsősorban az motiválja, hogy még mindig imád teniszezni. Ez hajtja előre, ennek a szenvedélynek köszönhetően nem adta még fel. A győzelmek, a címek meg jönnek, ennek is az eredményeként. Hogy meddig azt valószínűleg ő és a csapata sem tudja, de reméljük, nem a Roland Garroson láttuk utoljára a pályán.
(Fotó: Getty Images)