Vagy a csehek hozták össze, ez nézőpont kérdése, mindenesetre ők az 52. percben megkapták az esélyt, és többszörösen is éltek vele.

Az Európa-bajnokság harmadik nyolcaddöntős meccsén az addig 100%-os Hollandia találkozott az egyik legjobb csoportharmadikként továbbjutó Csehországgal.

A találkozó egyértelmű esélyesen a hollandok voltak, akik erősen kezdtek is, de a csehek 30 perc elteltével egészen kitanulták, hogyan kell védekezni ellenük. Már az is kissé meglepetés volt, hogy az első félidő kiegyenlített játékot hozott kevés helyzettel, ám a második játékrészben robbant csak igazán a meglepetésbomba.

Az 52. percben Depay olyan labdát adott Malennek, akiknek már csak a cseh kapust kellett volna megvernie egy az egyben, ám Vaclíkon nem tudott kifogni.

Ahogy az ilyenkor szokott lenni, a kihagyott orbitális helyzet aztán többszörösen is megbosszulta magát:

Előbb az 55. percben De Ligt sárgát, majd VAR-ozás után piros lapot kapott, amiért esés közben kézzel sodorta el a labdát Schick mellett:

Majd a 68. percben a már emberelőnyben játszó csehek egy szabadrúgásból a vezetést is megszerezték – Holes fejelte a kapuba a labdát, de ehhez nagyon kellett Sketelenburg kapus is (0–1):

Csehország tehát a hollandok ellen nemcsak megkapta az esélyt, hogy Eb-negyeddöntőbe jusson, de élt is vele. Olyannyira, hogy a 82. percben jött az újabb gól – Wijnaldum lemaradt egy labdáról, amiből egy gyors támadás végén Shick tovább növelte a csehek előnyét (0–2):

A vége pedig ez is maradt. Óriási meglepetésre a csehek legyőzték Hollandiát, így továbbmentek a negyeddöntőbe, ahol a dánokkal játszanak július 3-án – ez már biztos, ahogy az is közel borítékolható, hogy ez a meccs volt az utolsó Frank De Boernak a holland válogatott élén.

Európa-bajnokság, nyolcaddöntő

Hollandia–Csehország 0–2 (0–0)

Két nyolcaddöntős Eb-meccs már lement:

A vártnál nehezebben, de az olaszok is ott vannak az Eb-negyeddöntőben

A csoportkörben százszázalékos Olaszország megszenvedett Ausztria ellen az Eb-nyolcaddöntőben.

A dánok kiütötték az előző Európa-bajnokság meglepetéscsapatát

Az Európa-bajnokság első nyolcaddöntőjében Wales játszott Dániával, nem volt kérdés, melyik csapat jut a negyeddöntőbe.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában