Zlatan Ibrahimovic korábbi csapattársa, Adrian Mutu mesélt egy történetet arról, a svédnél mit jelentett megviccelni a csapattársát.

Ibrahimovic és Mutu a 2000-es évek közepén játszott együtt egy ideig a Juventusnál, és nagyon jó kapcsolatban voltak, köszönhetően valószínűleg annak is, hogy egyikük sem riadt vissza a balhéktól.

A már visszavonult Mutu egy román podcastben beszélt arról, hogy Ibrahimovic hogyan viccelte meg akkori csapattársukat, Manuele Blasit egy Rapid Wien elleni BL-selejtezős meccs előtt:

„A másodikon volt a szobánk. Zlatan szólt, hogy nyissam ki az ablakot, ő közben kifigyelte Blasit. Nagyon erős volt, megfogta Blasit, és az ablakhoz vonszolta, majd a lábánál fogva kilógatta az ablakon. Később, amikor már biztonságban, a szobában volt Blasi, elkezdett sírni, és idiótának nevezett mindkettőnket”

emlékezetett vissza Mutu, aki szerint Ibrahimovic így törlesztett Blasinak, miután az olasz beszólt a svédnek korábban.

Ibrahimovic pezsgővel és szivarral ünnepelte a Milan bajnoki címét

Kevesen tudnak úgy bajnoki címet ünnepelni, mint Zlatan Ibrahimovic.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
71% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.