Zlatan Ibrahimovic bejelentette a visszavonulását.

Előbb jött a hír, hogy Ibrahimovic nem hosszabbít az AC Milannal, majd nem sokkal később a bejelentés, hogy a karrierjét is befejezi. A svéd csatár a Serie A utolsó fordulójában búcsúzott el a profi futballtól a Milan-drukkerek előtt:

„Búcsút mondok a futballnak, de nem nektek. Amikor először érkeztem Milánóba, boldogságot adtatok nekem, amikor másodjára, akkor szeretetet. Tárt karokkal fogadtatok és otthon éreztem magam. Mindig a Milan szurkolója leszek”

– mondta Ibrahimovic, aki megkönnyezte a a pillanatot.

A 41 éves Ibrahimovic a Malmöben kezdte a karrierjét, később az Ajaxban, az Interben, a Barcelonában, a Milanban, a PSG-ben, a Manchester Unitedben, az LA Galaxyben, majd újra a Milanban futballozott. A Milanhoz 2020-ban tért vissza, már tavaly sérülésekkel bajlódott, de így is fontos tagja volt a bajnokcsapatnak. Nyáron aztán megműtötték, a most lezárult szezonban már csak perceket játszott, és most úgy döntött, visszavonul.

Generációjának egyik legjobb támadója volt, klubcsapataiban 400-nál is többször volt eredményes, hatszor lett gólkirály, ötször nyert olasz, négyszer francia, kétszer holland és egyszer spanyol bajnokságot. A svéd válogatottban 122 meccsen 62 gólt szerzett, 15 alkalommal választották meg hazájában az év futballistájának.

Ez is érdekelhet:

Ibrahimovic 10 éve rúgta pályafutása legnagyobb gólját

10 évvel ezelőtt szerezte Zlatan Ibrahimovic az angolok elleni legendás gólját.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés