Sporttörténelmet élünk. 12 hónapnyi tesztelés után a JetPack Aviation szakemberei úgy döntöttek, hogy a cég jetpackjeivel biztonságosan repülhet több személy egymáshoz közel.

Amit nem azért kellett megvizsgálni, mert záros határidőn belül ezzel mennek majd munkába a népek, hanem azért, mert a JPA végre úgy döntött, hogy beindítja régóta tervezett versenysorozatát.

Ennek örömére fel is töltöttek egy videót a YouTube-ra, melyben először láthatod a jövő sportját mozgásban.

Mivel a JPA jetpackjei a cég szerint akár 320 km/órás repülésre is képesek, könnyen lehet, hogy a bajnokság nagyon gyorsan az egyik leglátványosabb, legizgalmasabb (és lássuk be: legveszélyesebb) technikai sporttá válik majd.

A társaság jelenleg még toboroz, és más cégekkel is tárgyal, hogy minél színesebb legyen a verseny, amit biztonsági okokból egyelőre összefüggő vízfelület felett rendeznek majd. A jelentkező csapatoknak legalább három jetpackre (vagy ahhoz hasonló repülő alkalmatosságra) lesz szükségük, amit a JPA-tól vehetnek meg vagy kölcsönözhetnek ki. A cég egyébként vállalja a jetpackek karbantartását és a jelentkezők kiképzését is.

A JPA egyik menedzsere, egyúttal jetpack pilóta, Boris Jarry elmondta, hogy szerinte a bajnokság eszelős gyorsasággal nagyon nagyra nőhet, hiszen egy elképesztően látványos új technikai sportról van szó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem volt boldog Mbappé, amikor arról kérdezték, a Real Madridnak fog-e szurkolni

12 éve egy sima szurkoló volt, most BL-döntőbe vezette a csapatát

Gólt kaptak, mert senkinek sem tűnt fel, hogy a kapus még a mosdóban van

További cikkeink a témában