Inoue Naoja a jelen egyik legkiemelkedőbb bokszolója KO-val szerzett újabb vb-címet.

A harmatsúlyú japán bokszoló a The Ring magazin p4p, vagyis súlycsoportoktól független listáján harmadik, nem kérdés, hogy a boksz egyik legkiemelkedőbb alakja jelenleg.

A veretlen, Szörny becenevű Inoue legutóbbi ellenfele a bokszlegenda és már 40 éves Nonito Donaire volt. A két bunyós már korábban találkozott, akkor Inoue nyert egyhangú pontozással. A visszavágó ennél sokkal simább volt, a japán már az első menetben padlóztatta ellenfelét, majd a másodikban ki is ütötte. Ezzel megszerezte a 23 győzelmét profiként, veresége nincs, 20 alkalommal nyert KO-val, és most már a WBC, a WBA és az IBF világbajnoki öveit is ő birtokolja – előbbit most szerezte meg.

Donaire 21 éve profi, a mostani volt a 49. meccse, de azt mondta, hogy a mostanihoz hasonló ütést még soha sem kapott karrierje során:

„Nem is láttam azt az ütést, amivel a padlóra küldött. Ez volt a legkeményebb ütés, amit valaha kaptam. Az első leütésnél azt sem tudtam, hol vagyok. Nem tudtam, mi történt, egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a földön vagyok, és a bíró számol”

– nyilatkozta a Fülöp-szigeteki Donaire, aki 2016-ban Bedák Zsoltot KO-val győzte le.

Ez is érdekelhet:

Óriási KO után lett világbajnok a walesiek veretlen bunyósa

Egy pontos és nagyon erős ütéssel KO-zta a most már korábbi világbajnokot.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.