Egy minden drámát felvonultató, sokáig emlékezetes párharc után az Inter jutott elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Barcelonában 3–3-as döntetlent játszott a két csapat, a San Siróban pedig a barcelonai meccshez hasonlóan alakult a forgatókönyv: az Inter kétgólos előnybe került. A hazaiak az első félidőben hatékonyan hatástalanították a Barcelona támadásait, jobban futballoztak, és egy Olmo-hiba után előbb Lautaro Martínez megszerezte a vezetést, majd az argentin félig sérülten kiharcolt egy tizenegyest, amit Hakan Calhanoglu értékesített.

A vendégek a második félidőben gyakorlatilag 40 percig a kapujához szorították az Intert, ennek meg is lett az eredménye, fordított a Barcelona. Gerard Martin az első félidőben a katalánok leggyengébb játékosa volt, a szünet után azonban rövid időn belül két gólpasszt adott, előbb Eric Garciának, majd Dani Olmónak. A 87. percben aztán a Barcelona párharc során először vezetett, az egyébként gyengén futballozó Raphinha szerzett vezetést a Barcának. Nagyjából másfél percre és tíz centire volt a Bajnokok Ligája döntőjétől Hansi Flick csapata, a hosszabbítás második percében Lamine Yamal kapufát rúgott, majd néhány másodperccel később már a másik kapunál volt helyzet, mi több gól is, a felfutó Francesco Acerbi egyenlítette ki a meccset és a párharcot.

180 perc után 6–6 volt az állás, jött a hosszabbítás. A döntőt érő gólt a 99. percben Davide Frattesi rúgta,

13 gólos párharc után az Inter kiejtette a Barcelonát.

Az Inter a Bajnokok Ligája döntőjében a PSG–Arsenal párharc győztesével fog játszani, a szerdai visszavágót egygólos előnnyel várja a francia csapat.

Összefoglaló:

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó

Inter–Barcelona 4–3 (2–0, 3–3, 4–3) – hosszabbítás után

Gólszerző: Lautaro Martínez (21.), Calhanoglu (45+1. – 11-esből), Acerbi (90+3.), Frattesi (99.), ill. Eric García (54.), Dani Olmo (60.), Raphinha (87.)

Továbbjutott: az Inter, 7–6-os összesítéssel

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
32% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés