A magyar válogatott két góllal vezetett, végül egy pontot szerzett idegenben.

Dublinban kezdte meg a világbajnoki selejtezősorozatot Magyarország, az ellen az írek ellen, akikről előzetesen a nagy többség azt gondolta, hogy a pótselejtezőt érő második helyért folytatott csatában a legnagyobb ellenfele lehet a magyar csapatnak. A négyes másik két tagja Portugália és Örményország.

Előzetesen több kérdés is felmerült a magyar kezdőcsapattal kapcsolatban. Marco Rossi végül négyvédős rendszerben küldte pályára a válogatottat, a középpályára pedig bekerült Tóth és Styles is.

Kezdőcsapatok

Írország: Kelleher – Doherty, D. O'Shea, N. Collins, O'Brien – J. Knight, Cullen, Azaz – Szmodics, E. Ferguson, Manning

Magyarország: Dibusz – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez – Styles – Bolla, Tóth A., Szoboszlai, Sallai – Varga B.

Álomszerűen indult a meccs és a selejtezősorozat Magyarország számára. A 2. percben Styles visszarúgott labdája után Varga Barnabás szerezte meg a vezetést a vendégeknek (VIDEÓ). 13 perccel később jött a második magyar gól, Szoboszlai a rövidre ívelt be egy szögletet, az érkező Sallai Roland pedig a hosszúba fejelte a labdát (VIDEÓ). A félidő második felében feljöttek az írek, de mindössze egyetlen nagy helyzetük volt, Ferguson lövésénél Dibusz magabiztosan védett.

Amennyire jól indult az első félidő, annyira rosszul a második. A 49. percben egy ír szabadrúgást követően Dibusz középre tisztázott, a kavarodás végén Evan Ferguson szépített (VIDEÓ). Négy perccel később Sallai Roland törlesztett, amiért piros lapot kapott, a gólja után, a kiállításával borzasztó nehéz helyzetbe hozta a magyar válogatottat (VIDEÓ).

Az emberelőnyben az írek véget nem érő beadás-cunamiba kezdtek. Nagyon nyomtak, de egyenlíteni nem tudtak, majd egy rövid időre sikerült némiképp kijönnie a szorításból a magyar csapatnak. Az utolsó tíz percre egygólos előnnyel ment a magyar válogatott, köszönhetően leginkább annak a Dibusz Dénesnek, aki több bravúrt is bemutatott.

A megszámlálhatatlan beadás végül meghozta az eredményét, a hosszabbítás harmadik percében Adam Idah fejjel egyenlített (VIDEÓ).

Két góllal vezetett, végül 2–2-es döntetlennel kezdte a világbajnoki selejtezőt Magyarország.

Kedden játssza a következő meccsét a magyar csapat, hazai pályán Portugáliát fogadja.

Világbajnoki selejtező, F-csoport, 1. forduló

Írország–Magyarország 2–2 (0–2)

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés