Ennél könnyebb ellenfél nincs is, hiszen lehet, hogy meccs nélkül megy egy kört a magyar bajnok.

„Most beszéltem a Skënderbeu és az UEFA képviselőivel, akiktől megtudtam, hogy amennyiben elmarasztalják az albán klubot, úgy játék nélkül megyünk a harmadik fordulóba.”

És a mázlifaktor is szóba került, meg az önmérséklet.

„Összességében egyébként örömteli, hogy elkerültük a papíron erősebb ellenfeleket, ugyanakkor nem megyünk nagy mellénnyel Albániába, hiszen tavaly a Željezničar ellen is kiderült, hogy nem minden a papírforma. Érdekes nagyon ez a helyzet, hiszen úgy kell felkészülnünk ellenfelünkből, hogy az sem biztos, hogy játszunk egymás ellen. Izgalmas várakozásnak nézünk elébe.”

Ha lesz meccs, akkor is tovább kellene jutni: az albán bajnok keretének jelenlegi összértéke 8.2 millió euró a transfermarkt.de adatai alapján, míg a Ferencvárosé 12.3 millió euró. Az első, idegenbeli meccs július 12-én vagy 13-án lesz, míg a visszavágó július 19-én vagy 20-án.

(Forrás: Fradi.hu; fotó: Sas Photo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vb-keretet hirdettek a németek, több nagy hiányzó van, de a 40 éves Neuer ott lesz a világbajnokságon

Borbély Balázs az ETO bajnoki ünnepléséről: Szombat délutántól hétfő hajnalig tartott az ünneplés

A konferenciadöntőben mutatta be a rájátszás legnagyobb zsákolását a Spurs játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
5% Igen
95% Nem