LeBron James szerda hajnalban megdöntötte az NBA pontrekordját, most már ő szerezte a legtöbb pontot az NBA történetében. Olyan mérföldkő ez, ami után ismét felmerül a kérdés, LeBron James vagy Michael Jordan minden idők legnagyobb kosárlabdázója? Elmondom, hogy szerintem miért Jordan, és azt is, hogy miért jó erről a témáról még úgyis beszélni, hogy egyértelmű eredményt nem lehet hirdetni.

38 387. Ennyi pontot dobott Kareem Abdul-Jabbar az NBA-ben, és ez majdnem négy évtizedig a legtöbb dobott pontja volt a világ legerősebb kosárlabda-bajnokságának, és közel három és fél évtizedig olyan rekordja a ligának, amelyről kis túlzással mindenki azt gondolta, megdönthetetlen. Azért csak három és fél évtizedig gondolták így, mert az elmúlt években már láttuk, ha LeBron James nem sérül meg, akkor ő lesz az a játékos, aki megelőzi Jabbart.

Ez magyar idő szerint szerda hajnalban valósággá vált. LeBron James 38 pontot dobott az Oklahoma City Thunder elleni alapszakasz-meccsen, megdöntötte az eddigi rekordot.

38 390. Ez az új rekord, ennyi pontja van jelenleg az alapszakaszban LeBron Jamesnek, és ez a rekord minden egyes alkalommal megdől, amikor James pályára lép, pontot, pontokat szerez.

A dobás, amely után az NBA pontrekordere lett LeBron James

LeBron James úgy lett minden idők legponterősebb játékosa az NBA-nek, hogy nagyon sokáig azt mondták róla, nem egy született pontszerző, komplettebb játékos, aki a társai kiszolgálásában is kiváló. Ez utóbbi karrierje egészére igaz, a nem született pontszerző azonban mégis megdöntötte Jabbar rekordját, mert aki most már majdnem húsz teljes szezonon át képes 27,3 pontot átlagolni – igazán komoly sérülés nélkül – az bizony megdönti Jabbar csúcsát.

A pontrekord az NBA egyik legfontosabb egyéni rekordja, és még értékesebbé tette, hogy Kareem Abdul-Jabbar majdnem 40 éven keresztül volt csúcstartó.

Fontos duplán aláhúzva kiemelni, hogy mennyire elképesztő mérföldkő az, amit most elért Lebron James. És nyilván azt is, hogy mennyire kivételes karrier az övé.
Kareem Abdul-Jabbar átadja azt a labdát LeBron Jamesnek, amivel megdöntötte a rekordját

Éppen ezért jön szóba a neve mindig, ha minden idők legnagyobb kosárlabdázójáról, vagy ahogy angol nyelvterületen mondják, a GOAT-ról (Greatest of All Time) beszélünk. És már önmagában az óriási dolog, hogy komoly (érvekkel, statisztikákkal alátámasztott) elemzésekben felmerül a neve. Mert nagyon sokáig ehhez hasonló elemzésekre nem igazán volt szükség, mert a döntő többség számára egyértelmű volt, hogy Michael Jordan minden idők legnagyobb kosárlabdázója.

Michael Jordan továbbra is minden idők legnagyobb kosárlabdázója – szerintem. Ezen nem változtatatott James mostani rekordja.

Összefoglalom, miért gondolom így, és azt is, hogy miért jó dolog beszélni a GOAT-témáról.

Kezdjük az utóbbival. Ha nagyon szigorúan nézzük, nem lehet egyértelműen eldönteni, ki minden idők legjobbja, legnagyobbja. Egyáltalán azt is nehéz megfogalmazni, hogy mit jelent a legjobb, főleg csapatsportokban. Ennek ellenére, vagy talán ezért a sport egyik izgalmas kérdése a GOAT-téma. Federer, Nadal vagy Djokovic? Messi, Maradona vagy Pelé? Kosárlabdában pedig az utóbbi időben a Jordan vagy James? Imádnak erről vitázni a szurkolók, a sportszeretők.

Ez pedig nagyon jó, hiszen ez a lényeg. Az elitsport ma már olyan biznisz, ami legalább annyira szól a szurkolók kiszolgálásáról, mint a puszta sportteljesítményről. Ezek a viták pedig – optimális esetben – egymás ismereteit bővítve zajlanak, és a végén mindkét fél úgy állhat fel, hogy egyrészt megismert egy másik nézőpontot, másrészt valószínűleg a tudását is gyarapította. Közben meg röpködnek a jobbnál jobb sztorik, emlékek, legendás sportteljesítmények.

Ki a legjobb? Egyáltalán mit jelent az, hogy a legjobb? Fontos ezt tisztázni, és nem véletlen, hogy az angol GOAT nem a legjobbra, hanem a legnagyobbra vonatkozik. Fontos, és nem véletlen, hogy a címben is a legnagyobb és nem a legjobb szerepel. Mert a legjobb még inkább megfoghatatlan, mint a legnagyobb.

Michael Jordan vagy LeBron James?

Megérkeztünk. Bocs, viszonylag hosszú volt az út, de a fentiekre szükség volt annak érdekében, hogy az egész kép összességében is átlátható legyen.

Minek alapján lehet eldönteni, hogy ki a kosárlabda legnagyobbja? Egyáltalán el kell ezt dönteni. Nem, nem kell. Olyan cikket viszont nem szerettem volna írni, amelyben felsorolok érveket egyik vagy másik mellett, és a végén lezárom azzal, hogy mindkettő nagyszerű, szeressük őket stb. Azzal sincs gond, ha valaki erre a következtetésre jutott, de én úgy tartom fairnek és egésznek a sztorit, ha elmondom, hogy az én szempontrendszerem szerint ki a győztes.

A fiatal Michael Jordan

Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni? Az egyéni statisztikai mutatókat. Itt gondolok a klasszikus statokra (ki dobott több pontot, kinek van több gólpassza, lepattanója, szerzett labdája stb.) és a kosárlabdában évek óta elterjedt és hasonló vitákban hasznos úgynevezett Advanced statokra (különböző hatékonysági mutatók, az adott játékos a csapata támadásainak hány százalékát fejezi be és hasonló egyéb számok).

Ha ezeket nézzük, akkor persze van különbség a két játékos között (Jordan ponterősebb volt, nagyobb százalékban fejezte be csapata támadásait, LeBron sokoldalúbb volt stb.), de ebben a cikkben olyan nagyon nem mennék bele ezekbe az egyéni statisztikai mutatókba, mert véleményem szerint egyetlen olyan stat sincs, amelyik egyértelműen döntő lenne. Ha valakit nagyon érdekel a téma, itt olvashat egy angol nyelvű cikket róla.

A másik szempont az egyéni díjak. Rögtön hozzáteszem, számomra ez sem döntő. Michael Jordan öt alkalommal, LeBron James négyszer volt az NBA MVP-je, Jordan tízszer volt gólkirály, James egyszer, Jordan hatszor volt a döntő legértékesebb játékosa, James négyszer. Utóbbi 19 alkalommal került be az All NBA-csapatba, előbbi 14 alkalommal. Lehetne még felsorolni kismillió egyéni elismerést, de nálam nem ez a kategória a döntő.

Az egyik leggyakrabban felhozott érv a Jordan–James vitában az, hogy míg Michael Jordan hat alkalommal jutott be az NBA-döntőbe, és mind a hat alkalommal nyert a csapata, addig LeBron James a tíz döntőjéből hatot elbukott. Nem véletlenül ez az egyik legtöbbet felhozott statisztikai mutató, de azért illik ezt is kontextusba helyezni.

A Jordan-pártiak szerint ez az az érv, ami megdönthetetlen, a James-oldal általában azt mondja, hogy oké, hat döntőt elbukott LeBron James, de meg kell azt is nézni, hogy milyen csapatok ellen játszott döntőket (a San Antonio Spurs vagy a Golden State Warriors korszakos csapatai), és hogy összességében a 90-es évek NBA-jében kevesebb tehetség volt, mint az elmúlt két évtizedben a ligában.

Jordan mind a hat NBA-döntőjét megnyerte, míg James négyszeres bajnok és hat elveszített döntője van

Ami viszonylag ritkán kerül szóba, és a statisztikákban kevésbé mérhető az az, hogy ki milyen védő volt? Ezt a kategóriát egyértelműen Jordan nyeri, ő valamilyen szinten büszkeségi kérdést is csinált abból, hogy védőoldalon is az egyik legjobb legyen, míg James számára ez kevésbé volt fontos.

Másik szempont, hogy ki mennyire volt jó vezető, mennyire volt jó csapattárs? Itt nyilván nem arra kell gondolni, hogy kit bírtak jobban a csapattársai, mert annak ugyan van minimális hatása az eredményekre (csapaton belüli összhang), de közel sem döntő. LeBron James ilyen szempontból kevésbé megosztó személyiség, mint Michael Jordan. Michael Jordanről, a kegyetlen csapattársról számos legenda él. A Jordan-szabályok című könyv részben arról is szól, hogy milyen volt a kapcsolata a csapattársaival, és hogyan tett meg borzasztó hosszú utat annak érdekében, hogy merjen bízni a társaiban. Hogyan lett abból a Michael Jordanből, aki megtiltotta a csapattársainak, hogy passzoljanak a Bulls centerének, Bill Cartwrightnak az a Michael Jordan, aki megtanult bízni a társaiban, és egy gyengébb meccs után az egész öltöző előtt köszönetet mondott, hogy kisegítették.

Tökéletes csapattárssá érett Michael Jordan? Közel sem. (Ha olvasnál erről sztorikat, akkor Scottie Pippen életrajzi könyvét ajánlom). Viszont az a vezér lett, akivel a csapatának a legnagyobb esélye volt a győzelemre.

A Michael Jordan–LeBron James összehasonlításban számomra ez a döntő tényező.

A kosárlabda a győzelemről szól, nem minden meccs megnyeréséről, hanem az igazán fontos meccsek megnyeréséről, amelyek szembejönnek egy bajnoki gyűrűig vezető úton. És ha választanom kellene, hogy az általam a történelem két legnagyobb kosárlabdázója közül melyikkel van nagyobb esélyem a győzelemre, akkor a hét minden napján Michael Jordant választanám. Nálam ez a döntő érv, ez billenti a mérleg nyelvét Jordan irányába.

LeBron Jamesre lehet azt mondani, hogy minden idők legtökéletesebb, legsokoldalúbb kosárlabdázója, de ha az a kérdés, hogy ki a GOAT, ki a legnagyobb, akkor az én válaszom Michael Jordan.

Szerinted ki a GOAT?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés