Az IBF, WBA és WBO nehézsúlyú bajnoka mindkét riválisával kiállna.

Hétvégén a WBC nehézsúlyú bokszvilágbajnoka, Deontay Wilder egy még sokáig emlegetett meccsen döntetlent bokszolt a korábbi bajnok és szintén veretlen Tyson Fury ellen. Fury végig dominált, kibokszolta a bajnokot, Wilder azonban kétszer is leütötte, így végül egy eléggé vitatható döntetlen lett a végeredmény.

Tyson Furyt kiütötték, mégsem kapott ki

Óriási klasszikus lett a Deontay Wilder–Tyson Fury nehézsúlyú világbajnoki meccs. Garantált a visszavágó.

A bunyó után Fury csirkének nevezte Anthony Joshuát és Wilderrel nagy egyetértésben voltak azzal kapcsolatosan, hogy ők ketten a nehézsúly két királya.

Természetesen erre reagált Anthony Joshua is. Az angol Twitteren azt írta, Wilderék azért vállalták be a Fury elleni meccset, mert azt gondolták, hogy Fury már nem lesz a régi, és gratulált honfitársának. Majd jelezte, hogy Furyra és Wilderre is készen áll. Közben Eddie Hearn, Joshua promótere az USA-ba utazott, hogy újra tárgyaljon a Wilder-csapattal. Szerinte simán elképzelhető a Joshua–Wilder, de persze az is benne van a pakliban, hogy jön a Wilder–Fury 2. Majd kihangsúlyozta, Anthony Joshua mindkettővel szívesen kiáll, nem futamodik meg.

Ha összejön a címegyesítő meccs, akkor vélhetően jövő áprilisban a Wembley-ben bunyózhat Joshua és Wilder.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés