Nyilvánvalóan nem csak a Bajnokok Ligájában, de mi most erre koncentrálunk néhány statisztikai mutatót hozva.

A Real Madrid bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, miután a Manchester City elleni visszavágó 89. percében még két gólra volt szüksége a hosszabbításhoz. Rodrygo két perc alatt kettőt rúgott, a hosszabbításban pedig Benzema talált be tizenegyesből:

A Real Madrid bemutatta a BL-történelem egyik leghihetetlenebb fordítását

A Real Madrid jutott be a Bajnokok Ligája döntője, miután a Manchester City elleni visszavágón hosszabbítás után kiharcolta a továbbjutást.

Karim Benzema jelenleg a világ legjobb formájában levő futballistája, és eddig olyan tavasza van, ami az Aranylabda legnagyobb favoritjává tette. A francia támadónak a tegnapi volt a 15. gólja a Bajnokok Ligája idei szezonjában, ami már önmagában is kiemelkedő szám.

Ezek közül kilencet azonban a kieséses szakaszban szerzett, ezzel beérte Cristiano Ronaldo korábbi csúcsát – a döntőben pedig akár meg is előzheti korábbi csapattársát.

Benzema félelmetes szezonját azonban talán leginkább a következő adat szemlélteti:

A 15 gólját 5,81-es xG-mutatóval érte el, vagyis a várható gólok statisztikája szerint Benzemának a helyzetei alapján hat gólt kellett volna szereznie, de ő 15-ször talált be.

A 34 éves támadó az idényben egyébként 43 meccsen lépett pályára, ezeken 43 alkalommal talált be.

Guardiola meccset követő nyilatkozata:

Guardiola: A futball kiszámíthatatlan, és most ezt el kell fogadnunk

A City edzője megpróbálta megmagyarázni, mi volt az oka annak, hogy a csapata drámai körülmények között kiesett a Bajnokok Ligájából.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés