Már most történelmi szezonja van a Bayer Leverkusennek, az elkövetkező napokban azonban még ezen is emelhet, és veretlenül, triplázva zárhatja az idényt Xabi Alonso csapata.

A legjobb esetben is örök második, Neverkusennek csúfolt Bayer Leverkusen az idei szezonban történelmi magaságokba jutott. A Leverkusen fennállása első bajnoki címét nyerte meg, ráadásul

a Bundesliga történetének első olyan csapata lett, amely veretlenül zárta és nyerte meg a bajnokságot.

Xabi Alonso csapata 51 meccset játszott az idei szezonban, ezek közül egyet sem veszített el. Rengeteg rekordot és statisztikát fel lehetne sorolni, az egyik legelképesztőbb ezek közül az, hogy a Leverkusen 15 gólt rúgott a szezonban a 90. perc után. A bajnoki veretlenség mellett a csapat bejutott az Európa-liga döntőjébe és a Német Kupa fináléjába is. Előbbit ma, szerda este 21 órától rendezik meg, az Atalanta lesz a Leverkusen ellenfele, utóbbit szombaton játsszák, az ellenfél a másodosztályú Kaiserslautern lesz.

Európai kupás triplázásra (BL-győzelemmel) volt már példa, az elmúlt években a Manchester City, a Bayern München, a Barcelona vagy az Inter is triplázott, korábban pedig a Manchester Unitednek, a PSV-nek, az Ajaxnak és a Celticnek is összejött.

Olyanra azonban még nem volt példa, hogy egy klub veretlenül triplázott volna.

Ha a Bayernek sikerül a három trófea megnyerése, akkor a veretlen szezont is abszolválja a leverkuseni csapat, 53 veretlen meccsel és olyan történelmi rekorddal zárhatja az idényt, amire még nem volt példa, és valószínűleg egy ideig nem is lesz.

A Leverkusen–Atalanta Európa-liga-döntő helyszíne a dublini Aviva Stadion lesz, a meccset élőben közvetíti az M4 Sport.

Összejön a tripla és a veretlen szezon a Bayer Leverkusennek?

Ez is érdekelhet:

Hatalmas parádéba fulladt Leverkusenben a történelmi bajnoki cím

A Werder Bremen legyalulása után története során először lett bajnok a Leverkusen. Volt is öröm.

Na jó, ilyen nincs, már megint mit művelt a Leverkusen?

Mindegy, mi történik, nem tud kikapni a Bayer. Immár 49 meccs óta.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

Az Aston Villa ellen se volt esélye a Manchester Citynek

További cikkeink a témában