Meglepetésre már a második körben kiesett a sznúker világbajnokságon a sportág legnagyobb zsenije, Ronnie O’Sullivan.

A Rakéta azzal az Ali Carterrel játszott, akit már két vb-döntőben is megvert, és összesítésben 16–1-re vezetett a párharcukban.

Most viszont sokat hibázott O’Sullivan, 13–9-re kikapott.

Volt egy elég feszült pillanat, a 19. frémben összeütköztek vállal, majd egymásnak dumáltak. Ronnie azt mondta, azért kapta ezt Carter, mert Mérges Úr, aki szépen megköszönte ezt neki. Még egy kicsit dumáltak, amikor a mérkőzésvezető szólt, hogy most már elég, foglalkozzanak a játékkal.

Sznúkerben egyébként az ehhez hasonló beszólogatás, összeütközés teljesen szokatlan. A meccs utáni nyilatkozatban aztán mindketten azt mondták, megtörténik az ilyen, nem kell különösebben felfújni a sztorit.

A sznúker-vb első körében kiesett a kétszeres címvédő Mark Selby, most meg a talán legnagyobb favorit O’Sullivan, így egyre nyíltabb a torna.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nemzeti hős lett a bosnyák srácból, aki a sorsdöntő vb-selejtezőn ellopta az olaszok kapusának puskáját

7 labdazsonglőr futballista az ezredforduló környékéről, aki hiányzik a mai futballból

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés