Ma hajnalban lejátszotta az utolsó meccsét Kobe Bryant, melyen mellesleg 60 pontot dobott a Utah-nak. 1346 NBA-meccs után visszavonult az elmúlt 20 év egyik legmeghatározóbb és legmegosztóbb kosárlabdázója. Visszavonult az a játékos, aki miatt elkezdtem nézni az NBA-t.

Már év közben bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul, de igazán csak most tudatosult bennem, hogy kész, vége. Novemberben úgy fog elindulni az új szezon, hogy Kobe Bryant már nem aktív játékos. Bár az elmúlt néhány év már közel sem a csillogásról szólt, de vitathatatlan, hogy Bryant a Michael Jordan utáni időszak ikonikus alakja.

Pályafutása egyik utolsó meccsén, az ellenfél a városi rivális Clippers

Már az NBA-be érkezése előtt tudni lehetett, hogy ez a srác különleges, és nem azért, mert a nevét egy marháról kapta. Apja szintén játszott az NBA-ben, majd hatéves korában Olaszországba költöztek, mert Joe Bryant Európában folytatta a pályafutását. Kobe gyermekkorában is imádta a kosárlabdát, és már akkor Jordan volt a mindene. Állítólag a rokonok otthonról küldték neki a felvételeket, a kis Bryant pedig azzal töltötte a legtöbb idejét, hogy minden idők legjobbjának a mozdulatait próbálta utánozni.

Aztán tizenhárom éves korában visszaköltöztek az Egyesült Államokba, Kobe pedig rögtön korosztálya legjobbja lett. A Lower Merion középsulit választotta, amivel állami bajnokságot nyert. Egyik csapattársa szerint elég pofás csapat lehettek volna, de amikor Bryant a parkettára lépett, akkor valami különleges történt, ezért hagyták, hogy tegye a dolgát, és nyerje nekik a meccseket.

Már a Lakers kosarasaként 1996-ban

A középiskola után bármelyik egyetemre mehetett volna, de ő inkább jelentkezett az 1996-os draftra. Egy edzésen megnézte őt Jerry West, a Lakers korábbi sztárja, és azt mondta, hogy ilyen jól teljesítő játékost még életében nem látott. Aztán a draft 13. helyén a Hornets kiválasztotta Kobe-t, de persze ő nem akart a Charlotte-ban játszani, ezért a Lakers Vlade Divacért végül megszerezte. Divac akkoriban egy elég jó játékos volt, de Bryantben akkora potenciál volt, hogy a Lakers vállalta a rizikót. Ebben az évben egyébként olyan nevek jöttek a draftról, mint Iverson, Ray Allen, Steve Nash és persze Kobe.

Az első két évében még csere volt, és a beilleszkedéssel is akadtak gondjai. A 97-es rájátszásban a Utah ellen például négy homályt dobott, aminek azért nem nagyon örültek a sokkal tapasztaltabb csapattársai. De már itt is látszott, hogy a tökösséggel, az önbizalommal nincsenek gondjai, és nem igazán érdekelte, hogy bemegy vagy sem, az viszont biztos volt, hogy a következő dobást is elvállalja.

97-ben zsákolóbajnokként

2002-ben háromszoros bajnokként a világ talán leghíresebb szabadtéri pályáján, a Rucker Parkban is játszott egy bemutatómeccset. A pálya New Yorkban található, és a környékén él az egyik legnagyobb és legismertebb afroamerikai közösség, akiknek természetesen a kosárlabda a mindenük. Bryant mellett játszott itt Vince Carter, Kevin Durant vagy a régi nagyok közül Julius Erving is.

A Gyűrűk ura (ezt a becenevet kapta a helyiektől) megjelenése a pálya történetének egyik legemlékezetesebb pillanata volt:

Egy évvel később aztán jött az első mélypont a pályafutásában. Egy szállodai alkalmazott szexuális erőszakkal vádolta meg, és ugyan megegyeztek, de a Bryant-imidzsnek nagyon rosszat tett a botrány.

A következő szezonban a Detroit ellen ismét döntőbe jutott a Lakers. És végre élőben láthattam azt a játékost, akit addig csak a magazinokból ismertem. A LAL viszonylag simán bukta a finálét, és Bryant sem hozta a legjobbját, de a küzdőszelleme, a magabiztossága megfogott. Lakers-drukker lettem. És Bryant lett a kedvencem.

Jackson, Kobe és Shaq a Lakers edzésén

A következő Shaq nélküli években a Lakers dominanciája is elmaradt, de itt már Bryant volt a liga legjobb és legmeghatározóbb kosarasa. 2006-ban 81 pontot dobott a Torontónak, ez pedig minden idők második legjobb eredménye. Előtte csak a százpontos Chamberlain van ebben a tekintetben, Jordannek 69 pont a legjobbja, a maiak közül Jamesnél ez a szám 61, míg Currynél 54.

A 81 pontos meccs:

2008-ban egy csere után a Lakers megszerezte Pau Gasolt, és a spanyol magasember érkezésével az aranysárga-lillák újra az elitbe kerültek. Ugyanebben az évben Kobe Bryant lett a liga MVP-je, a Lakers pedig csak a döntőben kapott ki, igaz ez duplán fájó vereségnek számított, hiszen a Boston nyerte a bajnokságot. Majd a következő két évben két bajnoki cím jött, mindkétszer a Fekete Mamba volt a döntő legértékesebb játékosa. Ebben az időben volt rá esély, hogy a hatodik gyűrű is meglegyen, és ezzel beérte volna Jordant.

De aztán a Lakers egyre lejjebb csúszott, és Bryanten is érződött, hogy a teste már nem a régi. Az utolsó néhány év pedig már leginkább a sérülésekről szólt. Na meg arról, hogy Jordant megelőzte a pontlistán. És talán legbelül számára ez az egyik legnagyobb dolog, amit elért. Mert Bryant folyamatosan Michael Jordannel hasonlította össze magát, és mindig a hatszoros bajnokot akarta felülmúlni. Ez nem jött össze, de nála közelebb talán senki sem került ilyen téren minden idők legjobb játékosához.

Jordan összes mozdulatát megpróbálta ellesni

Phil Jackson edzőként a két játékossal összesen 11 bajnoki címet nyert, életrajzi könyvében megosztott egy sztorit a fiatal Bryantről és Jordanről. Megkérte MJ-t, hogy találkozzon Kobe-val, és adjon néhány tanácsot, győzze meg: ha néha önzetlenebb az a csapatnak csak jót tehet. Bryant kezet fogott Jordannel, majd ezt mondta:

Egy az egy ellen simán szétrúgnám a segged.

Persze ettől függetlenül nagyon tisztelte Jordant, és Jordan is elismerte Kobe-t. Többször nyilatkozta, hogy leginkább Bryant tudta azt a szintet megközelíteni, amit ő képviselt. És viccesen azt is elmondta, hogy nem haragszik a huszonnégyesre, amiért minden mozdulatát ellopta.

Ennyire sikerült Jordan mozdulatait leutánozni:

A mozdulatok mellett leginkább mentalitásban hasonlított Jordanhez: mindketten utáltak veszíteni, és mindketten elmentek a végsőkig, hogy nyerjenek. Bryant soha nem számított a legjobb csapattársnak, és emberileg is sokan képtelenek azonosulni vele. Amennyire remek kosárlabdázó, legalább annyira megosztó személyiség. A játékot viszont mindig imádta, és az edzésmódszerei sem számítottak mindennapinak.

A londoni olimpián például hajnali 3:30-kor hívta fel az egyik edzőjét, hogy menjenek kicsit dobálni. Miután végeztek az edző visszament a szobába, Kobe viszont maradt. Délelőtt 11-kor a csapattréningen az edző odament, majd megkérdezte:

– Mikor fejezted be?

– Mit?

– A dobálást.

– Épp most. Be akartam dobni 800-at, most végeztem.

Ma éjjel pedig a Jazz ellen bedobta az utolsót, legalábbis NBA-játékosként. Az idei szezonja leginkább a búcsúztatásról szólt, a szezon közben belenyugodott, hogy neki már csak a hakni maradt, bajnoki címért vagy rájátszásért már nem küzdhet. Az utolsó meccsre viszont nagyon felszívta magát, és egy 60 pontos teljesítménnyel búcsúzott az aktív kosárlabdától.

Az utolsó 2-3 év kicsit méltatlanra sikerült az előző 15-16-hoz képest, de így is elképesztő eredménysorral fejezte be:

  • ötször nyert bajnokságot; kétszer a finálé legértékesebb játékosa volt
  • egyszer megválasztották az alapszakasz MVP-jének
  • 18-szor volt All-Star; négyszer a gála legértékesebb játékosa
  • 11 alkalommal szerepelt az All-NBA első csapatában
  • 1997-ben zsákolóbajnok volt
  • ő szerezte a liga történetében a harmadik legtöbb pontot
  • kétszer nyert olimpiát a válogatottal

Az nba.com szerint ez pályafutása 10 legszebb momentuma:

Ez pedig az utolsó dobása:

BuzzFeed on Twitter

Kobe's final shot https://t.co/EJjRKmg4sh

(Fotók: AFP, foxsports.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Modric történelmet írt, a Real Madrid történetének legeredményesebb játékosa lett

Megvan a darts-vb első kilencnyilasa

Messi a világbajnoki trófeával nosztalgiázott

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés