Luis Suárez számára továbbra is fájó pont, ahogy megtudta, már nem számít rá a Barcelona.

Az uruguayi csatárt tavaly nyáron adta oda ingyen az Atlético Madridnak a Barcelona, miután Ronald Koeman úgy döntött, nincs szüksége a támadóra. Suárez az Atléticóban aztán csapata egyik legjobbja volt, és oroszlánrészt vállalt a madridiak bajnoki címében.

Suárez az elküldése után lenyilatkozta, az zavarta a legjobban, hogy már nem bíztak benne, öregnek tartották, és azt a visszajelzést kapta, hogy már nem képes egy topcsapatban magas szinten futballozni. És bár az utolsó egy-két barcelonai évében visszaesett, ez azért valóban erős kijelentés volt, és az Atléticóban ezt meg is cáfolta.

Egy mostani interjúban ismét a Barcelonáról beszélt Suárez, ezúttal arról, hogyan közölte vele Ronald Koeman, hogy már nem számít rá:

Egy 40 másodperces telefonbeszélgetés volt az egész. Nem így közlöd egy legendával, hogy már nem számítasz rá.

Először azt mondta, nem szerepelek a tervei között, majd már azt, hogy ha nem rendeződik a szerződésem, akkor játszani fogok. Hiányzott belőle a személyiség, hogy nyíltan kimondja, ő vagy a klub nem akar engem

szúrt oda Suárez.

Aki azt is elmondta, hogy a telefonhívás után először a feleségével, majd egyik legjobb barátjával és csapattársával, Lionel Messivel beszélt, aki szintén el akarta hagyni tavaly nyáron a Barcelonát.

Zokogva ünnepelte az Atlético Madrid bajnoki címét Luis Suárez

A Barcelona nem bízott benne, az Atléticónak viszont bizonyította, hogy még mindig képes a legmagasabb szinten futballozni.

(Fotó: Getty Images)

És ezt olvastad már?
Tyson Fury a napi hét maszturbálást cölibátusra cserélte