Meglepő helyen kötött ki a Liverpool korábbi csatára.

2011 januárjában Luis Suárez mellett Andy Carrollt is leigazolta a Liverpool, utóbbiért 41 millió eurót fizetett a Newcastle-nek, ezzel minden idők legdrágább angol játékosa lett a fiatal erőcsatár. Suárez a Pool történetének egyik legjobb vétele volt, Carroll pedig ha nem is a legrosszabb, de a besült transzferekkel foglalkozó toplistákon rendre felmerül a neve.

Később a West Hamhez került, majd vissza a Newcastle-hez, legutóbb a francia másodosztályban szereplő Amiens játékosa volt.

Carroll most aláírt a francia negyedosztályban szereplő Girondins Bordeaux-hoz.

A hatszoros bajnok Bordeaux nyáron került nehéz helyzetbe, amikor a másodosztályból visszasorolták egy osztállyal anyagi gondok miatt, ezután csődöt jelentett a klub, így az új szezont a negyedosztályban kezdte. Innen kellene feljutnia annak a Bordeaux-nak, ahol többek között Zinédine Zidane is játszott, és ebben lehet a klub segítségére a kilencszeres angol válogatott, most már 35 éves Carroll.

Ez is érdekelhet:

Ez volt a nyár 10 legfontosabb átigazolása

Szerinted kihagytunk valakit? Ha igen, várjuk a neveket kommentben!

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés