DeMar DeRozannek érdekesen telik az offseason.

DeMar DeRozan nem biztos, hogy ilyen offseasonről álmodott. A Spurs irányítójához kétszer is betörtek rövid idő alatt, ráadásul mindkétszer ugyanaz a férfi. DeRozan az eset után elmondta, hogy Comtponban nőtt fel, így látott már rosszabbat is, de azért nem volt kellemes élmény.

A kosaras a Los Angeles-i otthonában fura zajokra lett figyelmes, ráadásul abból az irányból, ahol a gyerekei játszottak.

Mikor DeRozan megnézte, mi csapja a zajt, szembetalálta magát a betörővel, akit rögtön elkezdett kergetni. A férfi végül el tudott menekülni, de nem sokkal később ismét betört pontosan ugyanoda, ahol majdnem elkapták.

Másodjára a férfinak már nem volt szerencséje, elkapták a rendőrök és betörés miatt emelnek ellene vádat. A férfi a vallomásában azt mondta, hogy Kylie Jennerhez szeretett volna mindkét alkalommal bemászni, miután elsőre nem sikerült, így megpróbálta ismét.

CBS; kiemelét kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.