Lamar Odom nem először kerül a bulvárlapok címlapjára, de ezúttal nagyon reméljük, hogy nem is utoljára. Kómába esett a 35 éves világ- és NBA-bajnok kosaras.

Mégpedig egy Nevada állambeli Love Ranch South bordély egyik szobájában, ahova gyaníthatóan mint a szolgáltatást igénybe vevő személy érkezett. A hatalmas termetű Odomra két nő talált rá, már kómában volt, "habzott a szája, és egy kis vért is köpött fel", mesélte a bordély vezetője, Dennis Hof a Buzzfeednek. A nő szerint Odom túl sok gyógynövényekből, meg mi tudja miből álló potencianövelőt (herbál viagrát) vett be, ez okozhatta a bajt.

De ez a baj sem jár egyedül, és hogy az élet a legnagyobb rendező közhelyet is egyszerre süssük el, van még ez is: a kómába eső, izgatott állapotban lévő Lamart nem tudták begyömöszölni a mentőhelikopterbe, annyira magas. A 206 centis, több mint egy mázsás exkosarast végül csak autóval tudták egy Las Vegas-i kórházba szállítani.

Odom egyébként Khloe Kardashian férje, de már nem sokáig, folyamatban van a válás, miután az egykori kiváló kosaras néhányszor megcsalta az idomairól híres asszonyt. Meg drogfüggő is, erősen tolta, tolja a krekket, meg mindegy egyebet.

Odom állapota kritikus, lélegeztetőgépen van, a veséje és tüdeje sem működik rendesen. Állítólag felesége, Khloe is odarepült Las Vegasba anyjával és terhes nővérével, Kim Kardashiannal együtt.

Balról: Lamar Jr., Lamar Odom, Destiny Odom (a lánya), Khloe Kardashian, Kendall Jenner, Kim Kardashian, Kylie Jenner és Kourtney Kardashian
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.