Érik az a kínai, vagy közel-keleti szerződés.

A Dinamo Kijev hivatalos oldala írt beszámolót arról, hogyan készül a csapat az idei második edzőtáborozásán Belekben. Az ukrán szövetségi kapitány, Andrij Sevcsenko is meglátogatta a Dinamót a tréningen, jóízűen elbeszélgetett Olekszij Mihajlicsenko vezetőedzővel. Aki nem mellesleg lezavarta Kádár Tamást az ifikhez.

Legalábbis a hétfő esti edzést kihagyta, és az ifikhez irányították, a helyét pedig Olekszandr Romancsuk vette át a keretben. Arról azonban nem mondott semmit az edzői stáb, hogy miért rakták ki a keretből a magyar válogatott hátvédet.

Kádárt december közepén egy korábbi labdarúgó, Szerhij Nahornyak, aztán januárban pedig a többszörös szovjet és ukrán válogatott játékos, Ivan Gecko is kritizálta. Utóbbi azt mondta, visszatérhet a magyar bajnokságba:

„Kádár visszatérhet a magyar bajnokságba, hála az égnek! Ugyanis egyáltalán nem Dinamo-szintű labdarúgó, annak ellenére sem, hogy válogatott. Jobb is az, ha inkább ott vét nagy hibákat, mintha a Dinamóban tenné.

Hogy hazajön-e, nem tudni, de aligha tudná bárki megfizetni. Kína lehetne reális cél, de most a koronavírus miatt az is nehézkesebb lesz. Közel-Keletet célba veheti Kádár.

Kádárnak annyi kérője volt, hogy végül Ukrajnában folytatja

Ukrajna legnagyobb csapatában fog futballozni Kádár.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés