A klasszikus irányító középpályás poszt az elmúlt években kihalásnak indult, nem is csoda, hiszen korunk focijában kevés klub engedheti meg azt a luxust, hogy egy olyan játékost szerepeltessen, aki csak a támadás szervezésével foglalkozik, védekező feladatok nélkül. Talán a Barcelona Xavija az, aki a leginkább emlékeztet szerepkörében például a nyolcvanas évek Platinijére, ám vele ellentétben a spanyol rengeteg labdát szerez nem csak az ellenfél, hanem a saját térfelén is, így még ez az összehasonlítás is sántít.

Nem csoda, hogy a szakértők Xavit még Messinél is fontosabb láncszemnek tartják a Barcelona olajozottan működő gépezetében. Ebben az írásban nem a tiki-takáról tervezünk írni, ezt megtették előttünk mások, inkább azt boncolgatjuk, hogyan lettek a klasszikus irányító középpályásokból támadó felfogású, kreatív középpályások.

Nézzük meg például a Bayern Juventus elleni hazai mérkőzését. Azonkívül, hogy a bajorok totális focijukkal az első perctől kezdve lezárták a Juventus középpályáját és teljesen semlegesítették az olaszok fazonszabászát, Andrea Pirlót, az is megmutatkozott, hogy a játékukban milyen fontos szerepet játszik a támadó középpályásuk, Toni Kroos. Kroos csak 16 percet töltött a pályán, mielőtt sérülés miatt az egész hátralévő idényre kidőlt, ám a helyére beálló Arjen Robben teljesen más stílust és színt hozott a játékba.

A 23 éves Kroos a modern támadó középpályások egyik archetípusa, nagy munkabírású, dinamikus játékos, aki a középpályát teljes hosszában képes bejátszani, szemben a kicsit egysíkú Robbennel, aki leginkább a szélen játszva tud eredményes lenni, feltéve, ha nem akar éppen a szögletzászlótól is kapura lőni. Ugyan Kroos nem a klasszikus box-to-box középpályás, de rendkívül sokoldalú, támadásban és védekezésben is hatékony, emellett kiemelkedő állóképességgel rendelkezik, rengeteget fut, jól passzol, nem fél az ütközésektől, és távoli lövései is veszélyesek. Úgy tud meghatározó elem lenni, hogy igazából semmi feltűnőt nem csinál, és az ő hiányát igazán meg fogja érezni a későbbiekben a német csapat.

Vele szemben a Galatasaray középpályása, Wesley Sneijder sokkal közelebb áll a trequartistához, a klasszikus tízeshez. A trequartista nagyon sokáig döntő szerepet töltött be a labdarúgásban: ő adta a fantáziát, az ötletet a játékhoz, és teljesen szabad szerepkörben futballozott a csatársor és a középpályások között. Manapság azonban a kreativitás mellé elengedhetetlen a kiemelkedő munkabírás is, nézzük csak meg a már korábban említett Barcelonában Iniesta vagy Xavi szerepét.

A 4–3–3-as, háromcsatáros játékrendszer már nem engedélyez ilyen fokú szabadságot, még a földönkívüli Lionel Messinek is igen szigorú feladatai vannak egy-egy mérkőzésen belül (természetesen a folyamatos gólrúgás mellett). A Real Madrid–Galatasaray mérkőzésen a török csapat edzője, Fatih Terim Sneijderrel kezdett, ám a korábban a jövő irányítójának tartott hollandot a Real ásza, Xabi Alonso szinte teljesen megfojtotta, nem csoda, hogy a második félidőre a törökök teljesen más sémával léptek pályára, immáron Sneijder nélkül.

Ha úgy vesszük, az irányító középpályás pozícióban Sneijder képviseli az elmúlt pár évet, Kroos stílusa lehet a jövő irányadója, de nem beszéltünk még a jelenről. A jelent pedig a Real Madrid tízese, Mesut Özil képviseli. Ő ugyan nem védekezik annyit, mint Kroos, és sokkal többet játszik a pálya szélén, a munkabírása mégis Sneijder fölé emeli. A spanyol bajnokságban meccsenként legalább egy labdaszerzést átlagol, és legalább három key pass, vagyis asszisztnak is felérő átadás fűződik a nevéhez, amivel vezeti is ezt a rangsort.

A kilenc gólpassza is azt mutatja, alapkő a Mourinho-féle Real Madridban, kis túlzással nincs olyan támadás, amit ne varázsolna gólhelyzetté. A passzolási pontossága viszont csak 83%, amivel még a La Ligában sincs a legjobbak között. Kroos például ilyen szempontból sokkal hatékonyabb, passzainak 89%-a megy a megfelelő helyre, ám Özil stílusából adódóan sokkal nehezebb passzokat is megpróbál, így nagyobb a hibázás lehetősége is.

Persze nehézkes a játékosok ilyen szintű összehasonlítása, hiszen Kroos tökéletesen illeszkedik a Bayern München fegyelmezett rendszerébe, ami tulajdonképpen ugyanúgy egy futballgépezet, mint a Cruyff–Guardiola–Villanova által megálmodott Barcelona, csak teljesen más elven működik. Vele szemben Özil egy sokkal lazább felépítésű Real Madridban játszik, ahol nagyon sok minden függ attól, hogy Cristiano Ronaldo éppen milyen szerepet tölt be, hiszen az ő őrzése szinte minden esetben külön embert vesz igénybe. Sneijder viszont kicsit légüres térbe került, hiszen a remekül sikerült 2010-es világbajnokság után az Interben még voltak kiváló periódusai, de az utolsó időszakban már ott sem nagyon találta a helyét, ahogy a mostani Galatasarayban sem azt nyújtja, mint például három éve.

Amennyire a számok és a tények mutatják, egyre kevesebb klasszikus irányító középpályás lesz a jövő futballpályáin, és sokkal inkább a Kroos-féle fineszes robotolásban lehet potenciál.

(Fotó: Europress/Getty)