Bulgáriában sem kapott ki a Fradi, de a továbbjutás nem jött össze.

A Fradi az Espanyol ellen az utolsó pillanatban rontotta el a hazai meccsét, az a döntetlen sokba került: azt jelentette, hogy a Ludogorec otthonában csak a győzelem jelentett volna továbbjutást. Egyszer már sikerült nyerni idén Bulgáriában, de az még egy másik Razgrad volt.

Rebrov a jelenlegi legerősebbnek csapatát küldte pályára, ami azt jelentette, hogy mi a négy kreatív, gyors légiós támadója a kezdőben volt. Nyerni kellett.

Ferencvárosi TC on Twitter

? | Our Starting 1️⃣1️⃣ against Ludogorets #fradi #ftc #ferencvaros #EuropaLeague

Az első félidőben három kulcsmomentum volt, ami viszont minimum két gólról döntött. Nem a Fradi javára. Előbb Isael beadása Cicinho karjáról pattant szögletre, egyértelmű tizenegyes volt, vélhetően ezt csak a játékvezető nem látta.

Nem sokkal később Botka a saját térfelén adta el a labdát, a Ludogorec három húzásból meg is büntette, Jody Lukoki lőtte a gólt.

Az egyenlítés meglehetett volna a 37. percben, ám Frimpong a kapufára vágta az elé pattanó labdát.

A játékvezetői és a védelmi hiba mentálisan felőrölte a Fradit, a második félidő közepére pedig fizikailag is kezdett kipurcanni a magyar bajnok. Már nem volt esélye fordítani, és különösebben nyomást sem tudott gyakorolni a hazaiakra az FTC. Bár, ha Isael belövi az ajtó-ablak ziccerét a 68. percben...

A 95. percben most a Fradi egyenlített, de sajnos Szignyevics gólja kevés volt. Nagyon kellett volna az az Espanyol elleni győzelem. Vagy mondjuk az a mai tiszta tizenegyes.

Ennek ellenére nagyot menetelt az ősszel a Ferencváros, a továbbjutás ugyan nem jött össze, de ezen a szinten ez már nem is volt elvárható. A harmadik hely a csoportban, a mindössze egy vereség és megszerzett hét pont kiváló eredmény, az UEFA-koefficiens szempontjából pedig sorsdöntő. Jó volt látni, hogy a magyar bajnok végig európai szinten futballozott a csoportkörben.

Ludogorec–Ferencváros 1–1

(Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve