Jöhet a jóval gyengébb Valletta.

Rebrov mester nem változtatott az egy héttel korábbi csapatán, de mivel a magyar bajnok Ferencváros előnnyel érkezett Bulgáriába, értető. Az egygólos fór ellenére okuk nem volt az elbizakodottságra a zöld-fehéreknek, mert idegenben pocsék a mérlege a BL-ben. Sőt, az NB I-ben sem volt jó.

Így aztán a lehető legjobb megoldás az volt, hogy nekimentek a bolgároknak, hogy ne legyen fojtogató a meccs vége: húsz perc alatt két gólt is vágtak Rebrov emberei, összesítésben 4–1-re megléptek.

Haratin szöglet után eléggé egyedül maradt, be is fejelte a hosszúba.

Majd Skvarka kapott rossz beadást, de ritka ügyesen oldotta meg, hogy mögé jött a labda, és kirúgta a hosszút éles szögből.

Gyakorlatilag eldőlt a párharc, gondoltuk mi, de a Ludogorec nem: majdnem egyenlített néhány perc alatt. A 24. percben ők is fejeltek egy gólt.

A 29. percben pedig tizenegyest rúghattak, de Dibusz parádézott.

Óriási bravúrral védett panenkás tizenegyest a Fradi-kapus a BL-ben

Dibusz Dénes fontosat és hatalmasat védett Swierczok tizenegyesénél.

A második félidőben Tokmac szokásosnak mondható tekerése pedig tényleg eldöntötte a meccset, hiába rúgott öngólt Heister. A végén még ki is állították a bolgárok román védőjét, ekkor már fel is adta a Ludogorec.

A Fradi 15 év után nyert párharcot, és a következő körben a máltai Valletta FC ellen már esélyes is lesz a magyar bajnok.

Bajnokok Ligája-selejtező, első kör, visszavágó

Ludogorec–Ferencváros 2–3

Gól: Terziev (25.), Heister (öngól, 69.), illetve Haratin (17.), Skvarka (21.), Tokmac (48.)

(Fotó: fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Akkor se keseredj, ha nincs jegyed a BL-döntőre, mert ezekért is érdemes eljönni a finálé előtt Budapestre

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
3% Igen
97% Nem
Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói
Hirdetés