A PSG kettős győzelemmel kiütötte az Arsenalt és bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ám Luis Enrique emlékeztette az újságírókat, hogy honnan jöttek.  

A PSG a londoni egygólos győzelem után hazai pályán 2–1-re nyert az Arsenal ellen, így mondhatjuk, simán átlépett a Real Madridot búcsúztató Arsenalon. De nem volt mindig ilyen jó a Párizs, a BL csoportkörének első öt fordulója után mindössze 4 ponttal álltak Dembéléék, erősen kérdéses volt a továbbjutás is.

Kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe a Paris Saint-Germain

Az Interrel fog játszani a Bajnokok Ligája döntőjében a francia csapat.

Erről az időszakról mesélt Luis Enrique:

„Nem emlékszem a pontos pillanatra, de volt egy beszélgetésem a játékosaimmal, amikor a Bajnokok Ligája-eredményeink katasztrofálisak és igazságtalanok voltak. Összehívtam a játékosokat és a stábot, és elmondtam, hogy Európa egyik legjobb csapata vagyunk. A hatékonyság nem volt meg, de azt mondtam nekik, hogy »ne aggódjatok, megyünk előre«. A játékosok fantasztikusak voltak. Ez egy nagyszerű pillanat a szurkolóknak.

Az első évben nagyon jó munkát végeztünk, de ez nem volt elég. Azt mondtam nekik, hogy ha nem lesz más a hozzáállásuk a napi edzéseken, akkor távozom.

Idén minden edzés magas színvonalú volt, és a játékosok kiválóan teljesítettek. Már csak egy utolsó lépcsőfok van hátra” – nyilatkozta Luis Enrique az RMC Sportnak. De rákérdeztek Kylian Mbappé elvesztésére és az akkori kinyilatkoztatására is.

Azt hiszem, nagyon bátor voltam a múlt szezonban, amikor azt mondtam, hogy Mbappé nélkül jobb csapatunk lesz. Még mindig úgy gondolom, hogy jobbak vagyunk, meg lehet nézni a statisztikákat is.

És igaza van, a PSG idén valóban Európa legjobbjának tűnik, már megnyerte a francia bajnokságot, és most megszerezheti a klub történetének első Bajnokok Ligája-győzelmét is. Az Inter elleni döntőben is egyértelmű esélyesek, de majd május 31-én Münchenben kiderül, ez mire elég.

Luis Enrique szerint Mbappé távozásával minden szempontból jobb lett a PSG

A PSG edzője a Monaco elleni bajnoki mérkőzése előtt adott sajtótájékoztatón megtörte a csendet Kylian Mbappéval kapcsolatban.

(Fotó: Rico Brouwer/Soccrates/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Majdnem 19 éves sorozata szakadt meg a Királynak

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés