A PSG vezetőedzője szerint játékosai egyénileg és csapatként is csodálatos munkát végeztek az Arsenal elleni idegenbeli győzelem során.

A Paris Saint-Germain nagy győzelmet aratott Londonban, úgy győzte le a Real Madridot kiütő Arsenal, hogy még le is nullázták az ágyúsokat.

Egy gyors Dembélé-villanás döntött a BL-elődöntő odavágóján

A párharc nyitott, mindkét csapatnak van esélye bejutni a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Tizennégy-tizenöt játékost kell kiemelnem ma este. Lehet, hogy néhányan jobb teljesítettek, mint mások, és egy titánra volt szükségünk a kapuban, de mindannyian megmutatták, miként kell hozzáállni egy ilyen mérkőzéshez. Egyénileg és csapatként is csodálatos munkát végeztek 

– mondta Luis Enrique a siker után.

Hozzátette, futballistái keményen védekeztek, a középpályások és a támadók bátran mentek előre, de azonnal visszaléptek, ha arra volt szükség.

„Enélkül nem lehet eredményt elérni egy olyan csapat ellen, mint az Arsenal” – nyilatkozott a spanyol szakember, aki 2023-ban vette át a PSG irányítását.

Még csak a félidőben vagyunk. Még csak a párharc felénél járunk, ugyanezt mondtam, amit a Real Madrid elleni 3–0-ás hazai siker után. Azért megyünk majd Párizsba, hogy győzzünk

– jelentette ki az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta, aki játékosként szerepelt a PSG-ben. Az ugyancsak spanyol edző kiemelte, tudja, hogy csapata többre képes.

„Két nagyon jó együttest láttam ma, amelyek között kicsi volt a különbség. Sajnos, a kapu előtt nem voltunk elég hatékonyak. Ha egy csapat be akar jutni a Bajnokok Ligája döntőjébe, valami különlegessel kell előrukkolni, és mi ezt fogjuk tenni Párizsban.”

A párizsiak történetük során először nyertek az Arsenal ellen.

A Real Madrid a világ egyik legjobbját akarja megszerezni

Florentino Pérez kinézte a világ egyik legjobb védőjét, és ha a Real Madrid elnöke kinéz egy futballistát, akkor általában meg is szerzi.

(MTI; Fotó: James Gill - Danehouse/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés